Európai nyomásra fejleszt fogyasztói tájékoztatási gyakorlatán az amerikai WhatsApp
Az európai uniós fogyasztóvédelmi hatóságokat, köztük a Gazdasági Versenyhivatalt (GVH) tömörítő Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózat (CPC) elérte, hogy a WhatsApp a jövőben átláthatóbban tájékoztassa felhasználóit a szerződésmódosulásokról és tiszteletben tartsa döntéseiket.

Sok cég megnehezíti a felhasználók számára a leiratkozást a feliratkozáshoz képest
Több ponton fejleszt kereskedelmi gyakorlatán a WhatsApp, az Európai Bizottságot és a tagállami hatóságokat tömörítő Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózatnak (Consumer Protection Cooperation Network; CPC) tett kötelezettségvállalásai alapján. A népszerű ingyenes üzenetküldő és VoIP szolgáltatás amerikai üzemeltetője a hatóságokkal és az Európai Bizottsággal folytatott, több fordulós párbeszédet követően döntött a vállalásokról.
A megegyezés alapján a Facebook-ot is birtokló Meta tulajdonában lévő cég a jövőben átláthatóbban tájékoztatja a felhasználókat arról, hogy milyen változtatásokat kíván végrehajtani szerződéseikben, ezek pedig hogyan érinthetik jogaikat és a szolgáltatás használatát. A frissített általános szerződési feltételek elutasításának és elfogadásának lehetőségét egyformán szembetűnően jeleníti majd meg, az ezekről szóló értesítések tekintetében pedig megjegyzi és tiszteletben tartja a felhasználók döntéseit – ahelyett, hogy ismételten és kikapcsolhatatlanul megjelenítené minden megnyitáskor.
A hatóságok az egyeztetések folyamán megerősítették elvárásukat, hogy a WhatsApp-nak egyértelműen tájékoztatnia kell a fogyasztókat kereskedelmi modelljéről – különösen arról, hogy a cég profitál-e a felhasználók személyes adataival kapcsolatos üzleti gyakorlatból. A megbeszéléseket követően az amerikai vállalat megerősítette, hogy nem osztja meg hirdetési célból a felhasználók személyes adatait sem harmadik felekkel, sem anyavállalata, a Meta más cégeivel – beleértve a vállalkozáscsoporthoz tartozó Facebookot is.
A Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózat figyelemmel kíséri majd a kötelezettségvállalások végrehajtását, szükség esetén pedig kikényszeríti a jogi elvárások betartását – akár bírságok kiszabásának lehetőségével.
Az európai fogyasztóvédelmi hatóságok nemrég lefolytatott, 25 országra kiterjedő gyorsvizsgálata alapján a kereskedők több mint harmada manipulálja a fogyasztókat észrevétlen, ún. „sötét mintázatú” módszerekkel az online térben, így például megnehezíti a felhasználók számára a leiratkozást a feliratkozáshoz képest. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) – amely részt vett az európai gyorsvizsgálatban – itthon is felvette a harcot a vásárlói döntések rejtett torzítása ellen.
Kapcsolódó cikkeink
Európai Bizottság: még mindig sok az illegális termék a Temun
Az Európai Bizottság által folytatott vizsgálat előzetes eredménye szerint a…
Tovább olvasom >Durva áremelkedés jöhet: akár 1000 forinttal is drágulhat egy doboz cigaretta
Komoly drágulás fenyegeti a dohányosokat Magyarországon: az Európai Bizottság új…
Tovább olvasom >EU: Újra napirenden az „húsnevek” tiltása a növényi alapú termékeknél
Nem tágít az Európai Bizottság a húsra utaló kifejezések –…
Tovább olvasom >További cikkeink
Provident: magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből
A magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből, a…
Tovább olvasom >GKI Elemzés: Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t?
Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t? A GKI…
Tovább olvasom >Továbbra is stabil a hazai munkaerőpiac
Továbbra is stabil a hazai munkaerőpiac, a foglalkoztatottak száma évek…
Tovább olvasom >