Európai Kereskedelem Napja ötödször Magyarországon
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, mint az EuroCommerce magyarországi tagszervezete összefogva az ÁFEOSZ, az OKSZ, a KISOSZ, az MKIK, a KASZ, az MBSZ országos érdekvédelmi szervezetekkel, a kereskedelmi vállalkozói kör támogatásával idén november 3-án, ötödik alkalommal rendezte meg itthon az Európai Kereskedelem Napját.Herczog László szociális és munkaügyi miniszter nyitotta az Európai Kereskedelem Napját. Beszédében megerősítette, hogy az ágazat a legerősebb foglalkoztató és a legnagyobb áfabefizető, így lényegében megkerülhetetlen a nemzetgazdaságban. Mint mondta, november végén szeretnék összehívni az ágazati párbeszéd kollégiumot, hogy sikerüljön létrehozni a fogyasztóvédelmi törvényben foglalt fogyasztói chartát.
Mester Zoltán, a gazdasági tárca szakállamtitkára arról beszélt, hogy idéntől már a kereskedelmi vállalkozások is hozzájuthatnak a forgóeszköz-hitelekhez, ugyanis tény, hogy a magyar kiskereskedelem, csakúgy, mint a magyar kis- és középvállalati réteg, rendkívül tőkeszegény. Megerősítette, hogy a kormányzat továbbra is támogatja a Széchenyi Kártyát.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a kormány gyenge gazdaságélénkítő szerepéről beszélt. Leszögezte, az országnak valódi gazdaságpolitikára lenne szüksége, ugyanis jelenleg a fiskális politika mindent elnyom. Szerinte az ország versenyképessége továbbra is katasztrofális, a magas kamatok megfojtják a befektetéseket. Ami a kereskedelmet illeti: Parragh shownak titulálta a mezőgazdasági tárca kiskereskedelemre vonatkozó 80 százalékos magyaráru-arányra tett próbálkozásait.
Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke szerint nincs szégyenkezni valója a magyar kiskereskedelemnek, mind színvonalban, mind szolgáltatásban eléri a nyugati szintet. Hozzátette: addig nem fogja lekörözni a fejlettebb gazdaságok kiskereskedelmét, amíg Magyarországon a belső termelés nem növekszik, amíg a valós árutermeléssel foglalkozók létszáma alacsony. Ha a belső termelés végre újra növekedésnek indul, a kiskereskedelemnek is nőhet a mozgástere.
Demján beszédében leszögezte: patriótaként fontosnak tartja a hazai termékeket, de szerinte a kereskedelemnek nem feladata a piacon nem versenyképes magyar termékek forgalmazása. Az államnak kell megteremteni azt a gazdasági környezetet, amelyben az áru piacképessé válik.
Az Európai Kereskedelem Napját lezáró kerekasztal-beszélgetés résztvevői közül többen kiemelték, hogy a kiskereskedelemmel szembeni elvárások fokozatosan nőnek, miközben a politika rendre az ágazatot veszi elő, ha valamit szeretne elérni.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Budapest ad otthont szeptemberben az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak
Idén Budapest ad otthont az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak (European Organic…
Tovább olvasom >Ismét sikeres megjelenés volt a Jövő Áruháza
A SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás hivatalos lapja a Trade magazin, amely…
Tovább olvasom >A fenntarthatóság és felelős gyártás volt idén az Alimentaria&Hostelco fókuszában
Idén március 18. és 21. között került sor az Alimentaria&Hostelco…
Tovább olvasom >