„Európai Kereskedelem Napja” immár negyedszer

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 10. 16. 00:00

A november 5-i központi rendezvény előkészítésére és az ország több pontján szerveződő programok összefogására a VOSZ, mint az EuroCommerce egyik magyarországi tagszervezete vállalkozott, együttműködve szakmai, érdekvédelmi szervezetekkel.

 

Az Európai Kereskedelem Napja a
hagyományteremtő kezdeményezés nyomán
minden év novemberének ötödik napján
kerül megrendezésre Magyarországon és az
Európai Unió több tagországában
egyaránt.
Ez évben a rendezvény
szakmai védnökei Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési
és gazdasági miniszter és Szűcs Erika szociális
és munkaügyi miniszter.

A rendezvény lehetővé
teszi a kereskedelem eredményeinek és a legidőszerűbb
kereskedelmi problémáknak – sajtónyilvánosság
előtti – megvitatását, a szakmai közélet
kiemelkedő személyiségei, az érdekképviseleti
szervezetek vezetői, valamint állami vezetők részvételével.
A rendezvény programjának
keretében a kiemelkedő eredményeket elért
magyar kereskedők, a szakmai érdekvédelmi szervezetek
javaslatai alapján idén is magas szintű állami
és szakmai kitüntetésben részesülnek:
átadásra kerülnek Klauzál Gábor
Díjak és Miniszteri Elismerések, valamint a VOSZ
által alapított Magyar Kereskedelemért Nagydíj
is.
Az Európai Kereskedelem Napja
rendezvény a vásárlókhoz is szól.
A rendezvényhez csatlakozó kereskedők azzal is
felhívják a figyelmet az eseménysorozatra, hogy
az Európai Kereskedelem Napja emblémájával
ellátott üzletekben különféle
árengedmények, ajándékok, játékok
és nyereményakciók várják őket. A
szakmai szervezetek célja, hogy a vásárlók
a lehető legtöbb alkalommal elégedetten távozzanak
az üzletekből, ezért is fogtak össze a következő
üzenettel: „Együtt a vásárlókért”.

"Európai Kereskedelem
Napja" immár negyedszer

A november 5-i központi rendezvény
előkészítésére és az ország
több pontján szerveződő programok összefogására
a VOSZ, mint az EuroCommerce egyik magyarországi tagszervezete
vállalkozott, együttműködve szakmai, érdekvédelmi
szervezetekkel.

Az Európai Kereskedelem Napja a
hagyományteremtő kezdeményezés nyomán
minden év novemberének ötödik napján
kerül megrendezésre Magyarországon és az
Európai Unió több tagországában
egyaránt.
Ez évben a rendezvény
szakmai védnökei Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési
és gazdasági miniszter és Szűcs Erika szociális
és munkaügyi miniszter.

A rendezvény lehetővé
teszi a kereskedelem eredményeinek és a legidőszerűbb
kereskedelmi problémáknak – sajtónyilvánosság
előtti – megvitatását, a szakmai közélet
kiemelkedő személyiségei, az érdekképviseleti
szervezetek vezetői, valamint állami vezetők részvételével.
A rendezvény programjának
keretében a kiemelkedő eredményeket elért
magyar kereskedők, a szakmai érdekvédelmi szervezetek
javaslatai alapján idén is magas szintű állami
és szakmai kitüntetésben részesülnek:
átadásra kerülnek Klauzál Gábor
Díjak és Miniszteri Elismerések, valamint a VOSZ
által alapított Magyar Kereskedelemért Nagydíj
is.
Az Európai Kereskedelem Napja
rendezvény a vásárlókhoz is szól.
A rendezvényhez csatlakozó kereskedők azzal is
felhívják a figyelmet az eseménysorozatra, hogy
az Európai Kereskedelem Napja emblémájával
ellátott üzletekben különféle
árengedmények, ajándékok, játékok
és nyereményakciók várják őket. A
szakmai szervezetek célja, hogy a vásárlók
a lehető legtöbb alkalommal elégedetten távozzanak
az üzletekből, ezért is fogtak össze a következő
üzenettel: „Együtt a vásárlókért”.

4th Day of the European Commerce

The central event of 5th November and
the programs country side are organised by VOSZ, a member of
EuroCommerce, and some lobby groups.

The Day of the European Commerce is
celebrated every year at the 5th November, in Hungary and other
European countries. In frame of the event there will be several
meetings between the commerce sectors represents and politicans. The
excellent results will be awarded by ministry and VOSZ.

Kapcsolódó cikkeink