Európai Kereskedelem Napja: az NGM rendeletmódosítással gyorsítaná a kasszacserét
Az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szeretné felgyorsítani a kasszacserét, így egy új, még a héten kiadandó rendeletben szigorú határidőket szab a forgalmazók és a gyártók számára – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten az Európai Kereskedelem Napján, amelyet idén kilencedik alkalommal rendeztek meg.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) rendezvényén a miniszter kifejtette: a kaszacserében érintett kereskedők által benyújtott igényeket a szervíznek 8 napon belül továbbítania kell a forgalmazónak, amelynek szintén 8 napon belül továbbítania kell azt a gyártó felé.
Varga Mihály kiemelte: a módosításra azért van szükség, mert bár a kiskereskedők tisztességesen eleget tettek kötelezettségeiknek, a cserék kivitelezése részben a szervizeken, részben a forgalmazókon „akadt el”.
A miniszter megerősítette azt is, hogy nem változik a kasszacsere végső határideje, így a PC alapú, úgynevezett nagykasszák átállításának végső határideje továbbra is 2013. december 31. A kormány célja továbbá, hogy a kiskasszák esetében a már leadott igényeket teljesítsék. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Júniusban lassult a termelői árak éves csökkenése Németországban
Németországban a termelői árak 1,6 százalékkal csökkentek júniusban az egy…
Tovább olvasom >Erősebb félévet zártak a vidéki szálláshelyek, mint tavaly
A turizmus 2023-ban vett lendülete továbbra is érezteti hatását. A…
Tovább olvasom >Már minden Auchan-áruházban lehet muncholni
Május elejétől már minden Auchanban az eredeti árhoz képest akár…
Tovább olvasom >