Európai Bizottság: az EU fellép a fagyasztott hasábburgonyára Kolumbiában bevezetett vámok ellen
Jogszerűtlen dömpingellenes intézkedésnek minősíti és a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) vitarendezési eljárást kezdeményez Kolumbiával szemben az Európai Unió a Belgiumból, a Németországból és a Hollandiából importált fagyasztott hasábburgonyára kivetett vámok miatt – közölte az Európai Bizottság.
Cecilia Malmström kereskedelempolitikáért felelős biztos azt mondta: „Hiába kértük több ízben is Kolumbiát az indokolatlan intézkedések megszüntetésére, nem kaptunk kielégítő választ. Ezért most továbblépünk, és eljárást kezdeményezünk a WTO előtt”.
Az indoklás szerint a Kolumbia által egy évvel ezelőtt bevezetett dömpingellenes intézkedések sem tartalmi, sem pedig eljárási szempontból nincsenek összhangban a WTO szabályaival.
Az intézkedések keretében az Európából érkező importra két évig körülbelül 3 és 8 százalék közötti vámot kell fizetni. A vámok korlátozzák a kolumbiai piachoz való hozzáférést, és az unióból kivitt fagyasztott hasábburgonya csaknem 85 százalékára, évente több mint 19 millió euró értékű árura terjednek ki.
A vitarendezés első lépése egy 60 napos egyeztetési szakasz.
A WTO keretei között zajló egyeztetések lehetőséget adnak arra, hogy az EU és Kolumbia tárgyalásos úton találjon megoldást. Ha a kért egyeztetések nem hoznak kielégítő eredményt, az EU felkérheti a WTO-t, hogy hozzon létre egy vizsgálóbizottságot a vitás kérdések eldöntésére. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Kihirdették az Európai Unió mesterséges intelligenciáról szóló rendeletét
A mai napon kihirdették az EU mesterséges intelligenciáról szóló rendeletét…
Tovább olvasom >Szintetikus vegyületek az ételeinkben? Fontos uniós projekt hazai partnere a Tudatos Vásárlók Egyesülete
A ToxFree Life for All az EU frissen indult tudatosságnövelő…
Tovább olvasom >Panaszt nyújtottak be a kínai méz ellen az EU-ban
Az Agrárminisztérium (AM) szakmai támogatásával az Országos Magyar Méhészeti Egyesület…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >Rekord nyereséget értek el a saját márkák az év első felében az Egyesült Államokban
Új csúcsokat értek el a sajátmárkás termékek 2024 első felében…
Tovább olvasom >Akadálymentesíti csomagolásait a Müller az Egyesült Királyságban
Minden márkás termékének csomagolásán NaviLens kódot helyez el a Müller,…
Tovább olvasom >