Európába indul a székely töltött káposzta

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 11. 12. 17:20

Töltött káposzta-gyártó üzem létesült Gyergyószentmiklóson. A termelés várhatóan november végén, december elején indul.

Bajkó László vállalkozó a Krónika című lapnak elmondta, a családi recept alapján készülő székelyföldi ínyencséget Székely termék védjegy alatt európai piacokon is forgalmazzák majd. A részben saját befektetésből, részben banki hitelből megvalósuló beruházás összértéke hozzávetőleg 130 ezer euró (36 millió forint).

„Legalább négy-öt éve figyelem, amint a feleségem minden ünnep után műanyag dobozokba csomagolja a káposztát, és lefagyasztja” – idézte fel az ötlet kipattanásának történetét Bajkó László. Az alapötlet éppen ezen a megfigyelésen alapult, hiszen tapasztalata szerint a lefagyasztott töltött káposzta minőségéből semmit sem veszít az egyszerű és modern tartósítási eljárással. Mint mondta, hetek, sőt egy hónap múltával is éppolyan ízletes, mint frissen.

A konyha-laboratórium több helyiségből áll, egymástól külön történik a hús, a káposzta és a zöldség előkészítése, külön teremben vegyítik meg a tölteléket és töltik be az előkészített káposztalevelekbe, illetve megint egy másik helyiségben főzik kilencvenliteres fazekakban az ínyencséget. A csomagolásra újabb helyiséget alakítottak ki gyorsfagyasztóval és külön hűtőraktárral felszerelve.

A töltött káposztát többféle kiszerelésben forgalmazzák majd, a méretesebb családi doboz mellett lesz egy műanyag tányéron fóliázott változat is, amit élelmiszerüzletekben, illetve vendéglők számára gyártanak azonnali használatra. A vállalkozó tervei szerint hamarosan Magyarországon is forgalmazzák majd a terméket – írja a penzcentrum.hu.

Kapcsolódó cikkeink