Európa egyik legnagyobb izocukorgyára épült fel Tiszapüspökiben
A Tiszapüspökiben felépült gabonafeldolgozó és izocukorgyár Európa egyik legmodernebb, legnagyobb izocukorgyára lesz, politikai hátszél nélkül épült fel, és a sajtóhíresztelésekkel ellentétben nem kapott 44 milliárd forintos állami támogatást – mondta Zahola-Pollák Vanda, a Kall Ingredients Kft. ügyvezető igazgatója a hétfői Magyar Időkben.
Zahola-Pollák Vanda nyilatkozatában leszögezte: a vállalkozást az agráriumban évtizedes tapasztalatokkal rendelkező Kárpáti László indította, a beruházáshoz hatmilliárd forint saját erő mellett az Eximbanktól és az MKB Banktól közel harmincmilliárdos hitelt vettek fel. Ehhez 9,2 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást nyertek, de a pályázaton ugyanazon szigorú szakmai értékelésen ment keresztül a vállalkozás, mint minden pályázó. A nemzetgazdaság szempontjából jelentős hatású, a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb hazai élelmiszeripari fejlesztése azért részesülhetett kormányzati támogatásban, mert a gyár 1300 új munkahelyet létesít a szolnoki térségben.
Az üzem tevékenysége emellett az Exim számításai szerint 185 milliárd forinttal növeli a magyar GDP-t, a megnövekedett bérjövedelem, a nyereség és a fogyasztás után fizetendő adók a költségvetés bevételeit 39,9 milliárd forinttal emelik. Vállalták, hogy fix árbevételt produkálnak, vagyis komoly gazdasági teljesítményt felmutató piaci szereplőt hoznak létre. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Magyarország egyik legnagyobb szélerőmű-beruházása indul a Kisalföldön
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szijjártó Péter: a hazai tulajdonú Biolab Zrt. új beruházása tovább erősíti a magyar orvostechnikai piacot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: a tavalyi negyedik negyedévben a beruházások teljesítménye 1,3 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Pénztárcabalát sonkaválasztékkal erősít a PENNY
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Positive Adamsky lett az ITAKA utazási iroda lead ügynöksége Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Innovációkkal számol a MediaMarkt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


