Euromoney: nemcsak legjobb bank, de legjobb digitális bank is a K&H idén itthon
Egymás után gyűjti be a nemzetközi elismeréseket a K&H. Idén elnyerte a Euromoney „Magyarország legjobb digitális bankja 2024” díját is azt követően, hogy ugyanez a magazin a legjobb hazai pénzintézetnek járó elismerést is odaítélte a K&H-nak. A bankvilág egyik legelismertebb szaklapjának díja a K&H magyar pénzpiacon kiemelkedően innovatív megoldásainak szól.
Sorozatban nyeri a K&H a digitális banki megoldásokért adományozott nemzetközi díjakat. A Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját 2023-ban és 2024-ben is megkapta. Ezúttal a brit Euromoney pénzügyi szaklap ismerte el a digitális pénzügyek kategóriában a pénzintézetet, rögtön azt követően, hogy a K&H elnyerte a „Magyarország legjobb bankja 2024” díjat is.
„Banki szolgáltatásaink középpontjába a digitális megoldások fejlesztését helyeztük, mindezt úgy, hogy a felhasználók minden percben érezzék, hogy az új funkciók őket szolgálják
– mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője. Hozzátette: a mobilbankból már több mint 200 funkció érhető el, egyaránt intézhetők banki és biztosítási ügyek, illetve néhány olyan szolgáltatás, amely nem tartozik a hagyományos banki tevékenységhez, így például tömegközlekedési jegyet is lehet váltani. A mobilbank egyre gyarapodó funkciói között a leginnovatívabb megoldás Kate, a mesterséges intelligencia-alapú, hangvezérelt digitális pénzügyi asszisztens.
Kate-et 2022 végén vezette be a K&H, akkor még „csak” 60 funkcióval, amelyek száma mára már több mint 200-ra gyarapodott. Ezek közül is kiemelkedő, hogy 2023 végétől Kate már szóbeli utasítás alapján képes tranzakciókat indítani, például forintátutalást végrehajtani, a mai napig egyedüliként a magyar piacon. A szolgáltatás népszerűsége egyre növekszik, a K&H összes ügyfelének 86 százaléka, 650 ezer ember digitálisan aktív és közülük mintegy félmillióan már ki is próbálták hiszen. Ők havonta mintegy 220 ezer beszélgetést kezdeményeznek Kate-tel. Az ügyfélkör 10 százaléka, mintegy 50 ezer ember pedig havi rendszerességgel aktívan használja a digitális pénzügyi asszisztens segítségét.
A K&H mobilbankja 2023 nyarán újult meg, kicserélték az informatikai architektúrát annak érdekében, hogy az könnyedén tudja kezelni az egyre gyarapodó funkciókat. A mobilbank a korábbinál is szebb és könnyebb, élményszerűbb használatot nyújtó dizájnt is kapott. A K&H mobilbankba a nem-élet biztosításokon túl egyedülálló kockázati biztosítások is bekerültek. A fejlesztések eredményeként 250 ezer ügyfél ellenőrizte mobilbankjában biztosítása státuszát. 2023-ban 30 ezer alkalommal, mindösszesen 700 millió forint értékben éltek az ügyfelek azzal a lehetőséggel, hogy közvetlenül a mobilbankból fizessék esedékes biztosítási díjukat.
Folyamatosan bővült a digitális fizetési rendszerekhez kapcsolódás: a digitális eszközök lehető legszélesebb körén elérhető az Apple Pay, a Google Pay (FitBit okosórákon is), a Garmin Pay, valamint a Xiaomi Pay. 2023 novembere óta a SZÉP-kártyák is digitalizálhatók, és eddig 70 ezer ügyfél élt is ezzel a lehetőséggel. Népszerű új szolgáltatás a visszapénz, amellyel nem csupán a hitel-, de a betéti kártyák tulajdonosai is élhetnek, amennyiben regisztrálnak.
Kapcsolódó cikkeink
Csökkentik a vállalatok az ökológiai lábnyomukat?
A K&H fenntarthatósági index legfrissebb adatai szerint a magyar vállalatok…
Tovább olvasom >Sokaknál szűkebb lesz a karácsony
A magyar lakosság bruttó pénzügyi vagyona 2024 harmadik negyedévében elérte…
Tovább olvasom >K&H: átlagosan 49 ezer forintot szánnak a fiatalok a karácsony ajándékokra
A korábbi évekhez hasonlóan a fiatalok 84 százaléka tervez ajándékvásárlást…
Tovább olvasom >További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >