EUFE: két évig maradjon meg a SZÉP Kártya mellett az étkezési jegy
Két évig a Széchenyi pihenő kártya (SZÉP) mellett legyen még papír alapú étkezési utalvány is – javasolja az Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesület (EUFE) a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz eljutatott csomagban.
A Világgazdaság a hétfői számában az EUFE-be tömörül Edenred, Le Cheque Déjeuner és Sodexo utalványokat forgalmazók javaslatát ismertetve azt írja, hogy havi 12 ezer forint értékű kizárólag meleg étkeztetésre használható utalványt kellene bevezetni kedvezményes adóztatás mellett.
Az EUFE tagjai szeretnék elérni, hogy kibocsáthassanak SZÉP kártyát is, mert szakmai tudásukkal hozzájárulhatnának annak elterjesztéséhez. A tagcégek százezer ügyfél, kétmillió munkavállaló és 40 ezer beváltóhely részvételével működtetik az utalványpiacot. Szerintük kétséges, hogy a SZÉP kártya át tudja venni az étkezési utalvány szerepét. Ez pedig 100 milliárd forintos vásárlóerő csökkenést eredményezhet jövőre, 20 milliárd forint adókiesést okozhat, és közvetlen módon 15 ezer munkahelyet veszélyeztethet. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Drágul a strandbüfé: már 4289 forint az átlagos „strandkombó” ára a Balatonnál
Mennyibe kerül egy lángos a Balatonnál? 2025 nyarára tovább nőttek…
Tovább olvasom >Tajvan 5 legizgalmasabb desszertje 2025-ben – A nap videója
Adnak a látványra, az biztos! A videóért katt a képre!…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >