EU-s élelmiszersegély: még nem tudni, mikor kezdik a csomagok kiosztását
Az Európai Unió támogatásával több éve osztanak élelmiszercsomagokat a rászorulóknak Romániában. Rendszerint karácsony előtt. Az első években az önkormányzatok közvetlenül gondoskodtak a csomagok kiosztásáról, amely folyamat többé-kevésbé gördülékenyen ment. A legutóbbi karácsonykor azonban nem így történt.
Pontosabban nem maradt el a csomagosztás, csak elnapolták. Az európai alapokért felelős minisztérium ugyanis októberben „elfelejtette” lebonyolítani a közbeszerzési pályázatot.
A Szatmár.ro hírportál tudósítása szerint az élelmiszerek kiosztása nem marad el. Várhatóan márciusig várni kell azonban rá. Legutóbb (2014/2015 telén) 128 lej értekű élelmiszercsomagot vihettek haza az erre jogosultak: 4 liter olajat, 4 kilogramm cukrot, 6 kilogramm lisztet, 6 kilogramm kukoricalisztet, két zacskó száraztésztát (összesen 800 gramm), 8 doboz disznóhúskonzervet (300 gramm konzervenként), 6 darab marhahúskonzervet (300 gramm konzervenként) és 10 doboz májpástétomot (200 gramm konzervenként).
A Szatmár megyei prefektúra által összeállított listán 71.397 rászoruló neve szerepel, szemben a 2014-ben „összeírt” 46.741-el. A legtöbb segélyre váró természetesen Szatmárnémetiben szerepel a listán, szám szerint 9021. A megye többi városát tekintve Nagykárolyban 2748, Avasfelsőfaluban 2134, Tasnádon 1978, Erdődön 1377, Sárközújlakon pedig 1306 személy neve került fel a listára. (munkatársunktól)
Kapcsolódó cikkeink
Romlott a gazdasági hangulatindex az euróövezetben és az EU-ban februárban, Magyarországon javult
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Helyi üzletemberek vásárolják meg a Carrefour romániai hálózatát
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Adventi adománykörút
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
20 éve stabil iránytű a hazai FMCG-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A munkavállalók fele nem támogatja a fizetések átláthatóságát
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mindenkinek jut egy szelet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


