EU-csúcs: el kell mélyíteni a belső piacot
El kell mélyítenünk az Európai Unió belső piacát, a vállalatokat tőkével kell segíteni a beruházásokban és az innovációban – mondta Charles Michel, az Európai Tanács elnöke pénteken az EU állam- és kormányfőinek budapesti informális ülése után.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Orbán Viktor miniszterelnök és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke (b-j) az Európai Unió állam- és kormányfőinek informális ülése után tartott közös sajtótájékoztató végén a Puskás Arénában 2024. november 8-án. MTI/Máthé Zoltán
A találkozón a versenyképesség erősítése volt a fő téma, amely abszolút prioritást jelent. Mindannyian úgy láttuk, hogy egységre, spontaneitásra, és közös erőfeszítésekre van szükség. Meg kell érteni azokat is, akik nem értenek velünk egyet. Megbeszélést folytattunk a versenyképesség jövőjéről jelentést készített Mario Draghival, valamint Christine Lagarde-dal, az Európai Központi Bank elnökével. A Budapesti Nyilatkozat rögzíti, hogy a pénzügyi eszközökről szóló vita lefolytatása az új intézményi ciklus feladata lesz”
– jelentette ki Charles Michel.
Megfogalmazása szerint az Európai Beruházási Bank használata erős eszköz lehet ehhez.
Charles Michel azt mondta, hogy a két budapesti eseményen, az Európai Politikai Közösség csütörtöki találkozóján, majd a pénteki informális EU-csúcstalálkozón egyaránt megvolt a kapacitás ahhoz, hogy meghallgassák egymást, és egy erősebb, ellenállóbb és szuverénebb Európáért cselekedjenek.
Kiemelte, szükség van a transzatlanti kapcsolatok megerősítésére. Hozzátette: csütörtökön este beszélt Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel, és gratulált neki.
„Szeretnénk megerősíteni a kereskedelmi kapcsolatokat, a gazdasági alapot. A biztonság- és geopolitikai kihívások, az orosz-ukrán háború, a közel-keleti konfliktus kezeléséhez több párbeszéd és erőfeszítés kell közös érdekeink megvédéséhez.
Meggyőződésem, hogy Ukrajna támogatása értékeink védelmét is jelenti, és jel a világnak, hogy a nemzetközi jogrend, a szuverenitás és az integritás alapelvét védenünk kell. Fontos az is, hogy a klímaválság, a digitális kérdések terén valamennyi globális partnerünkkel össze kell fognunk„
– sorolta Charles Michel.
Kapcsolódó cikkeink
Az árrésstop kiterjesztésével kapcsolatban szólalt meg Orbán Viktor
A jövő heti kormányülésen dönthetnek az árrésstop kiterjesztéséről a háztartási…
Tovább olvasom >Javult áprilisban az euróövezet feldolgozóipari aktivitása, de még gyenge teljesítményt mutat
Áprilisban 32 hónapja a legenyhébbre mérséklődött az euróövezeti feldolgozóipar teljesítménycsökkenésének…
Tovább olvasom >A versenyképesség került előtérbe a fenntarthatósággal szemben az EU-ban?
Az Európai Unió fenntarthatósági (ESG) célkitűzései kiemelt prioritások voltak az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szerbiában terjeszkedik az észak-macedón Stokomak
A macedóniai székhelyű Stokomak diszkontlánc hivatalosan is belépett a szerbiai…
Tovább olvasom >Új formákkal és új külsővel tér vissza a Barilla Al Bronzo az USA-ba
A Barilla bejelentette, hogy az Egyesült Államokban újra kapható lesz…
Tovább olvasom >Terjednek a sötét mintázatok az e-kereskedelemben – és gyakoribb ellenük a hatósági fellépés is
Sürgetés, nyomásgyakorlás, költségek elrejtése vagy „csepegtetése” – egyre gyakrabban alkalmazzák…
Tovább olvasom >