Éttermi manna

Míg sokan azon vitatkoznak, mi is a bibliai manna, amely az egyiptomi menekülés után megmentette a zsidókat az éhhaláltól (néhány éve a megsütve édeskés ízűnek tűnő sáskákról is terjedt egy hipotézis), két dolgot mindenki „szabályként” kezel: a manna édes volt, és nem kellett emberi erővel megtermelni. A legtöbben meg vannak győződve arról, hogy a szentkönyv olyan, a nagyon száraz klímájú vidékeken gyorsan megszilárduló folyadékról beszél, ami bizonyos növényekből a bogarak által rágott apró lyukakon szivárog kifelé. Mannának ma is sok mindent neveznek! Ritka a török Trehala manna, ami egy méhfajta édes bábja, akárcsak a közép-ázsiai sztyeppék manna-zuzmója, amit ott a száraz évszak végén hord a szél. Szicíliában a virágzó kőrisfa kérgét vágják meg finoman, és az abból kicsurgó és megszáradó anyagot hívják mannának, és orvosi célokra is használják azt.

Mostanában egy iráni származású vállalkozó szállít a sivatagból származó Shir-Khesht és Hedysarum mannát az USA keleti parti nagyvárosainak éttermeibe, kilónként 7–900 dolláros (140–180 ezer Ft) áron. Állítólag ezeknek az állaguk is egyedülálló: egyszerre gumiszerűek és ropogósak, ám a szakácsok, mixerek különleges, rejtett ízeiket kedvelik leginkább, és azt mondják, alkalmazásukkal meglepő hatásokat lehet elérni.