Étteremben, mobil nélkül
Ötödik alkalommal szervezi meg a „Mobil Off, Élmény On” programot a budapesti VakVarjú étteremcsalád április 22-28. között. Ezen a különleges héten idén is arra kérik a programban részt vevőket, hogy az étkezés idejére helyezzék mobiltelefonjaikat egy dobozba, és minél több különleges pillanatot töltsenek együtt ez idő alatt.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2024/04/VakVarjumobil-300x225.jpg)
A „bűvös” doboz
A VakVarjú néhány éve alkalmazott marketingötlete változatlan: ha a család minden tagja vállalja, hogy az étkezés ideje alatt egy lezárt dobozba teszi kikapcsolt mobiltelefonját, akkor a 14 év alatti gyerekek ajándékba kapják a gyerekmenüt a világ összes VakVarjú éttermében. Ha párosan érkeznek ezen a héten, akkor a mobilmentes vacsoráért cserébe egy-egy pohár gyöngyözőborral kedveskednek vendégeiknek. A nagyszülők és unokák élményekkel teli beszélgetéseit pedig egy-egy Dobay süteménnyel édesítik meg.
Filantróp ötlet, és még promóciónak is remek!
„Érdemes törekednünk arra, hogy megéljük a pillanatokat, kérdezzünk, tanuljunk nagyszüleinktől, hiszen hatalmas életbölcsességgel rendelkeznek, ők tudnak mesélni felmenőinkről, átadhatják nekünk a hovatartozás érzését. Ezeken a találkozásokon igazán minőségi időt tölthetünk el egymással, ami az egyik legfontosabb szeretetnyelv. Étteremcsaládunk ötödik „Mobil Off, Élmény On” elnevezésű mobilmentes hetén ezt a generációkon átívelő kapcsolatot szeretnék erősíteni azzal, hogy beszélgetésüket az étteremcsaládunkhoz tartozó Dobay cukrászda egy-egy süteményével édesítjük meg. Arra bátorítunk mindenkit, hogy ha van erre lehetősége, ezen a héten fordítsa meg a szerepeket: legyenek az unokák azok, akik meghívják nagyszüleiket egy közös étkezésre, megmutatva ezzel a generációk közötti kötődés fontosságát. Természetesen várjuk a kisunokás nagyszülőket is, ezesetben a gyermekmenü a mi ajándékunk” – mondta Semsei Rudolf, a VakVarjú étteremcsalád tulajdonosa.
Mindehhez nem kell mást tenni, mint asztalfoglaláskor bármelyik VakVarjú étteremben telefonon vagy online előre jelezni, hogy a Mobil Off Élmény On programban részt kíván részt venni a vendég.
Kapcsolódó cikkeink
Édes mesevilág a Duna mellett
Harmadik cukrászdáját nyitotta meg Dobay BudaPart – Cukrászda és Pékség…
Tovább olvasom >MVI-konferencia a SIRHÁ-n
A SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás első napján – immár hagyományosan…
Tovább olvasom >MVI konferencia a SIRHÁ-n
A SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás első napján – immár hagyományosan…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fenntartható vendéglátás Magyarországon: a 2024-es év úttörői
Magyarországon a fenntarthatóság napjaink egyik legfontosabb kihívása, különösen az éttermi…
Tovább olvasom >Trendekbe fagylalva
Ami hosszú időn keresztül csak egy jeges nyalánkság volt, abból a…
Tovább olvasom >