Tetra Pak: A RAUCH növényi alapú csomagolásban forgalmazza Happy Day gyümölcsleveit 2021 őszétől
A Tetra Pak és a RAUCH hosszú évek óta dolgozik szoros együttműködésben azért, hogy lépést tartson a fogyasztói igények dinamikus változásával. Egy olyan világban, ahol az emberek napról napra környezettudatosabbá válnak, a két vállalat hű maradt elveihez, így az egészség és a fenntarthatóság továbbra is az első helyen szerepel céljaik között. Az együttműködésnek köszönhetően megalkották a Happy Day gyümölcslevek új csomagolását, ezzel jelentős lépést téve a klímasemlegesség felé. Bár az új csomagolás úgy néz ki, mint a régi, de a vásárlók az 1 literes termék esetében már egy 83%-ban megújuló alapanyagokból készült csomagolásból tölthetik ki kedvenc italukat.

Növényi alapú csomagolás
A növényi alapú műanyagok használatával az egyliteres italok csomagolásában 64-ről 83%-ra növelték a megújuló alapanyagok arányát. A Tetra Pak csomagolások túlnyomórészt papírból, tehát megújuló energiaforrásból készülnek. A papírhoz felhasznált fák pedig növekedésük során csökkentik a légkör szén-dioxid-szintjét. A Tetra Pak® csomagolásaiban cukornád alapú műanyagot használ a zárókupakokban, valamint a csomagolás védőrétegében, amely teljesen nyomon követhető, és a Bonsucro-tanúsítás garantálja, hogy a felhasznált cukornád fenntartható cukornádtermelésből származik. A Brazíliából származó cukornád növekedése során elnyeli a szén-dioxidot – ez pedig hozzájárul a klímavédelemhez. Az új egyliteres csomagolás több mint 83%-ban megújuló alapanyagokból készül, ezzel is csökkentve a csomagolás éghajlatváltozásra gyakorolt hatását.
A magyar piacon nemrég bevezetésre került két új Happy Day íz az Immun plusz és az Immun vital íz már kizárólag az új, növényi alapú csomagolásban kapható. A többi ízvariáció esetében is megjelentek már a polcokon az új csomagolások. A Tetra Pak® csomagoláson található FSC logó (FSC: a fenntartható és felelős erdőgazdálkodásért) garantálja, hogy a csomagolás készítésekor felhasznált faanyag rostjai kizárólag FSC tanúsítvánnyal rendelkező erdőkből és más ellenőrzött forrásból származnak. Az FSC minősítési rendszer a faipari termékek vásárlóinak segítségével küzd egy felelősebb és fenntarthatóbb globális erdőgazdálkodásért. „Italainknak nemcsak az emberek számára kell értéket képviselniük, hanem előállításuknak is környezetbarátnak kell lennie. Nagy öröm számunkra, hogy a Tetra Pak®-kal közösen elindultunk a
Kapcsolódó cikkeink
A brit fogyasztók és a biológiailag lebomló palackok: készek többet fizetni, de ez nem elég
A brit fogyasztók hajlandóak magasabb árat fizetni a biológiailag lebomló…
Tovább olvasom >Csökkenti a borcsomagolás mennyiségét az Aldi az Egyesült Királyságban
Az Aldi brit leányvállalata 2024 végéig megszünteti a saját márkás,…
Tovább olvasom >Rangos díjakkal ismerték el a SPAR kevesebb műanyagot igénylő, innovatív csomagolási megoldását
Két rangos díjjal tüntették ki a SPAR Magyarország innovatív csomagolástechnológiáját.…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fókuszban a fenntartható élelmezési rendszerek támogatása: megjelent a Nestlé közös értékteremtési összefoglalója
A Nestlé elhivatottan dolgozik azon, hogy világszerte fenntartható, kiegyensúlyozott és…
Tovább olvasom >Jägermeister Orange: jéghideg újdonság a szicíliai narancs aromájával
1400 órányi szicíliai napfény, 56 gyógynövény és három narancs aromája…
Tovább olvasom >Újra vizsgálja a GVH a Wizz Air vállalásait – lejárt a kompenzációs kötelezettség öt éve
Utóvizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Wizz Air Hungary…
Tovább olvasom >