Étolajbotrány Kínában
Újabb élelmiszerbotrány pattant ki Kínában: a hatóságok fényt derítettek arra, hogy a felhasznált étolaj legalább 10 százalékát illegálisan állítják elő, és az olaj erősen mérgező aflatoxinokat tartalmaz.
A hírügynökségi jelentés nem tér ki arra, hogy a mérgező anyagokat tartalmazó olajból külföldre is került-e.
Az ország élelmiszerbiztonsági hivatala szigorú vizsgálatot rendelt el az ügyben és súlyos bírságot helyezett kilátásba azon cégek számára, amelyek tiltott módon állítanak elő étolajat, illetve amelyek ismeretlen eredetű étolajat használnak fel az ételkészítéshez.
A China Daily beszámolója szerint a mérgező anyagot tartalmazó olajat a háztartásokban, illetve az éttermekben keletkezett használt olajból állítják elő. A lap szerint az országban felhasznált étolaj legalább 10 százaléka készülhet ilyen olajból: feltételezések szerint a lakosság évente 2-3 millió tonna illegálisan készített étolajat fogyaszt, a teljes étolaj-felhasználás évi 22,5 millió tonnára tehető.
A szakértők rámutattak, hogy az illegális olajkészítés rendkívül nagy haszonnal kecsegtet, mivel az előállításnak minimális a költsége, miközben az étolaj ára folyamatosan emelkedik.
A kínai kormányzat pénteken ismertette azt a tervet, amelynek célja az élelmiszerek ellenőrzésének a szigorítása az élelmiszerlánc minden lépcsőfokán.
Nemrégiben a kínai média arról számolt be, hogy ismét felbukkant Kínában melaminnal fertőzött tejpor, ami 2008-ban több csecsemő halálát okozta, és amit a botrány után meg kellett volna semmisíteni – közli az MTI.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >