Ételkiszállítás utasszállító alkalmazás segítségével
Sokat nőtt a Bolt utasforgalma, de a járvány előtti szintet még nem éri el, a Bolt Food alkalmazás ellenben megötszörözte felhasználói számát. A járvány után is népszerű az étel házhozszállítás. Az áprilisban indult Bolt Food éppen a járványnak köszönhetően sikeresen debütált Budapesten, és az alkalmazást letöltők száma azóta megötszöröződött.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2020/08/Bolt-food-300x197.jpg)
A Bolt Food futárok érintkezésmentesen szállítják házhoz a rendelt ételeket
Négy évvel ezelőtt, 2016. augusztus 19. reggelén indult el Magyarországon az akkor még Taxify néven futó alkalmazás, és ezzel vette kezdetét a mai nevén Bolt magyarországi története. A 20 autóval induló Bolt flottája mára több mint ötvenszeresére bővült, és tavaly óta Budapest mellett Debrecenben is elérhető.
A koronavírus-járvány idején számos városban, köztük Budapesten is bemutatkozott az ételkiszállító szolgáltatás, a Bolt Food. Ez nálunk kezdetben a taxisofőrökre alapozva működött, így biztosítva megélhetést a Bolt sofőrjeinek. A helyzet normalizálódásával, a személyszállítás felfutásával párhuzamosan egyre inkább a kerékpáros és motoros futárok toborzására tevődött át a hangsúly. A Bolt Food sikerrel debütált Magyarországon is, hiszen az applikáció letöltés az áprilisi induláskor nemzetközi összehasonlításban is kimagasló számokat produkált, azóta pedig megötszöröződött.
A Bolt továbbra is szigorú biztonsági intézkedéseket alkalmaz: fokozott higiéniai feltételeknek kell megfelelnie mind az autóknak, mind a sofőröknek, melyeket folyamatosan ellenőriznek. A sofőröknek kötelező a maszk használata, az utasoknak javasolják a hátsó ülésen való utazást és maszk viselést. A Bolt Food futárok pedig érintkezésmentesen szállítják házhoz a rendelt ételeket. A Bolt jelenleg Európa vezető utasszállítója, nemzetközi szinten több mint 30 ország több mint 100 városában van jelen.
Kapcsolódó cikkeink
A fuvarmegosztó szolgáltatásokat végző cégek ellen tüntettek a taxisok Kolozsváron
A fuvarmegosztó szolgáltatásokat végző cégek, a Kolozsváron is jelen lévő…
Tovább olvasom >Hadüzenetet kapott a Bolt a hagyományos fuvarszervező társaságoktól
A sajtóhírekre adott válaszában a BOLT HTX Kft. hangsúlyozta, hogy…
Tovább olvasom >A Bolton keresztül kínál házhoz szállítást az Auchan Retail Portugáliában
A Bolt gyorkereskedelmi szolgáltatóval társult az Auchan Retail Portugal új lisszaboni házhoz…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fenntartható vendéglátás Magyarországon: a 2024-es év úttörői
Magyarországon a fenntarthatóság napjaink egyik legfontosabb kihívása, különösen az éttermi…
Tovább olvasom >Trendekbe fagylalva
Ami hosszú időn keresztül csak egy jeges nyalánkság volt, abból a…
Tovább olvasom >