Esomar-kongresszus Berlinben, szeptemberben
Minden eddiginél gazdagabb program várja a résztvevőket az Esomar szokásos évi, nagy konferenciáján. A piackutatók világszervezete Berlinbe várja a szakma képviselőit szeptember 16–19. között. Fennállásának 60. évfordulóján két és fél nap alatt 40 előadást és jó néhány panelbeszélgetést kínál, hála a párhuzamosan futó szekcióknak. Szokás szerint amerikaiak és britek adják az előadók derékhadát. Az innováció itt is a növekedés záloga. A piackutatók piacának tavalyi 4-5 százalékos bővülése után a növekedés idei előrejelzése 5-6 százalék, ahogyan jövő évre is.
„Kockázatcsökkentéstől az inspiráció forrásáig.” Egy mondatban így foglalható össze a piackutatás hat évtizedes fejlődése, amely az egyik szekció tartalmát jelöli.
A vele egy időben futó, konkurens szekcióban az online megkérdezések új technikái, továbbá a válaszadók megnyerése jelzi az új idők kihívásait.
Esettanulmányokat mutatnak be többek között a Beiersdorf, Cadbury Schweppes, PepsiCo, Unilever képviselői.
A szerteágazó tartalom érzékeltetésére íme néhány előadás címe a programból:
A piackutató, mint reneszánsz egyéniség – A korszerű eszköztár létrehozása;
Munka kontra élet? – A munkával szembeni attitűdök világszerte változnak;
Szike vagy kézigránát? – A megbízói döntéshozatal megértése;
A következő nemzedék képzése – Piackutatás, de nem úgy, ahogyan mi ismerjük.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A SPAR Magyarország is letette a névjegyét Budapest egyik legnagyobb hazai gin fesztiválja mellett
A IV. Gin Market Budapest minden eddiginél több kiállítóval, impozáns…
Tovább olvasom >Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Employer Branding az AI és a GenZ-k korában konferencia: A folytatás
2024. november 27-én a Pasaréti Közösségi Házban került megrendezésre a…
Tovább olvasom >