Esik a napraforgó ára
A tavalyinál több, csaknem 211 ezer tonna napraforgót takarítottak be Békés megyében a gazdák – írja az agrarszektor.hu. Ez a mennyiség átlagosnak számít, a beltartalmi értékek azonban elmaradnak az egy évvel korábbitól. A tonnánkénti felvásárlási ár mostanra 88-90 ezerre csökkent a két héttel ezelőtti 94-95 ezer forintról.
Békés megyében 78 ezer hektáron vetettek napraforgót, a területek betakarítása után 210,6 ezer tonna termett, ami átlagosnak mondható, az átlagtermés pedig hektáronként 2,7 tonna volt. A termésátlagokban nagy a szórás, hektáronként 1 és 3,5 tonna között mozog, és a beltartalmi értékekkel sem lehetnek elégedettek a gazdák – mondta Barabás Béla, a Békés Megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetsége titkára.
Azok a gazdák, akik tél végén-tavasz elején szerződést kötöttek, még 100-105 ezer forintos tonnánkénti felvásárlási árat realizálhattak. Két hete 94-95 ezer forint körül mozgott az ár, mostanra 88-90 ezerre csökkent.
A 2,7 tonnás átlagterméssel nullszaldó körüli eredményt érhetnek el a gazdák, 3 tonna felett már jövedelmező a termény. A szövetség tagjainak többsége előszerződött, és jellemzően hektáronként 1-1,2 tonna terményt adtak el előre. A Békés Megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetsége 70 taggal rendelkezik, akik közel 120 ezer hektáron, a megyei mezőgazdasági terület körülbelül egyharmadán gazdálkodnak – közölte a szövetség titkára.
A napraforgót – a tavalyi, csapadékos évvel ellentétben – a betegségek idén elkerülték, ezzel magyarázható, hogy a 2016-os 201 ezer tonnányi termést sikerült felülmúlni. Az olajtartalom viszont 44-45 százalékos, a tavalyinál valamivel gyengébb.
Várhatóan a jövő héten befejeződik a kukorica aratása is, a 101 ezer hektár 85 százalékán végeztek a munkákkal eddig, hektáronként 4,9 tonna átlagtermést realizálva. Negatív rekordok várhatók, a tavalyi termés körülbelül felére van kilátás. Az idei aszályos időjárás hatására viszont a szárítási költségek alacsonyak lesznek.
Befejeződött a szója, a burgonya és a cukorrépa betakarítása is. Szóját 3900 hektáron vetettek, 7 ezer feletti tonna termés lett, ez a vártnál jobb. Burgonyát 220, cukorrépát 250 hektáron termesztettek, 4400, illetve 12 ezer 500 tonnát takarítottak be Békés megyében. (agrarszektor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Együttműködési megállapodást kötött a NAK és a MATE
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar…
Tovább olvasom >A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagdíjkedvezményt nyújt mintegy 300 ezer tagjának
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos küldöttgyűlésének egyhangú döntése értelmében…
Tovább olvasom >Magosz közgyűlés: nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók
Nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók, miután az Európai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >