ESG kötelezettség: a kommunikáción is megcsúszhat a rendszer
A legnagyobb cégek kivételével jelentős haladékot és könnyítést kaptak a hazai vállalkozások az ESG kötelezettségekkel kapcsolatban. Ugyanakkor például sok cégnek a benyújtás és közzététel szempontjából is ez az utolsó év, amikor még nem kell teljesíteni, de a jelentést elkészíteni már kötelező. Ugyanígy ráfordult a célegyenesre a kkv-szektor is; 2027 közepétől elindul az ESG-adatszolgáltatási kötelezettségük, különösen, ha tagjai valamely beszállítói láncnak. A könnyítések időt adnak, de nem váltják ki a felkészülést, és semmiképpen nem az a céljuk, hogy az érintett vállalatok a véghatáridőig félresöpörhessék a kérdést, aminek megválaszolásához nem lesz elegendő némi többletadminisztráció.
A jogszabályok mögötti szankciókat ugyan ideiglenesen kivették, illetve enyhítették, a hátralévő hónapoknak a felkészülésről kellene szólniuk. A nagyon is húsbavágó számonkérés, adminisztratív és pénzügyi elvárásrendszer két hullámban érkezik. A nagyvállalatoknak 2027. január elején el kell készíteni és már közzé is kell tenni a 2026-os jelentésüket. Bár ezek elvben eddig is elkészültek, ez a dátum fontos választóvonalat jelent majd. A második etapban, 2027 júliusától minden olyan hazai kkv-nak, amely egy nagyvállalati beszállítói lánc tagja, is jelentési kötelezettsége van, ami közvetve nagyjából minden ötödik hazai, alkalmazottakkal dolgozó céget érint majd. Ezt tetézi majd a bankszektor szigorodó elvárásrendszere. Az ESG szempontból nem megfelelő cégeknek a hitel várhatóan drágább lesz, de akár el is utasíthatják a bankok a saját ESG mutatóik védelme érdekében.
Az a vállalkozás, amelyik nem készül fel kellőképpen, nem építi ki adatgyűjtési rendszereit 2026-ban, mindenképp gondban lesz, mert ESG adatokat nem lehet visszamenőleg „legyártani”. Ahhoz, hogy valaki 2027-ben leadja a szabályos jelentését, 2026-ban is mérnie kell a fogyasztását, hulladéktermelését stb. A PwC 2024-es globális CSRD felmérése szerint a cégek első számú aggodalma az ESG adatok elérhetősége és minősége: ezt 59% jelölte meg, és csak a 2025-ös üzleti évre jelenteni készülő vállalatok körülbelül egyötöde validálta előre, hogy a szükséges adatok valóban rendelkezésre állnak és teljesek.
A legnehezebb helyzetbe talán a kkv-szektor kerülhet, mert egy 40-50 fős cégnek nincs ESG osztálya, de gyakran például a gépenkénti mérés technikai feltételei sem adottak. A nagyvállalatok helyzete ebből a szempontból kedvezőbb lehet, de bármekkora is a cég, egyértelműen látszik, hogy az ESG megfeleléshez nem lesz elegendő, ha a vállalkozás egyszerűen többletadminisztrációt terhel egy szűk dolgozói csoport nyakába. Egyrészt a megfelelés jóval mélyebb változásokat, új folyamatokat kíván, másrészt ilyen helyzetben az ESG a gyakorlatban együttműködési tesztté válik: ha a bevont vagy bevonandó dolgozók nem látják át a teljes rendszert, nem közlik velük érthetően, hogy ez miért fontos és mivel jár a cég számára, ha nem sikerül megfelelni az előírásoknak, akkor egyszerűen újabb értelmetlen adminisztratív feladatként értelmezik, ennek megfelelő precizitással és prioritással. Emiatt fennáll a veszély, hogy a hiányzó adatok utólag, kapkodva, rossz minőségben kerülnek be a rendszerbe ‒ hívta fel a figyelmet Czinger Erik, a vállalati kommunikációs hálózatokat üzemeltető Munipolis hazai vezetője.
A munkatársak tájékoztatásának tehát alaposnak és átfogónak kell lennie a megfelelő eredményhez, ugyanakkor a kérdés azért nem érint mindenkit a cégen belül. Ez a szelektív, de garantáltan célba érő kommunikáció egyáltalán nem evidens a vállalkozások körében. Már néhány tucat embernél is gondot jelenthet, ha minden érintettet rendszeresen és személyesen kell tájékoztatni az ESG-vel kapcsolatos ügyekről, de több száz munkavállaló esetén ez még nehezebb, főleg, ha az ezzel foglalkozóknak is különböző üzeneteket kell kapniuk aszerint, milyen feladatuk van ezzel kapcsolatban. Ha a cég több telephelyen, esetleg külső helyszíneken vagy több műszakban dolgozik, tapasztalataink szerint szinte sehol nem tudják megugrani a kihívást ‒ mutatott rá a szakember. Ezen a ponton sokat számítanak a kontrollálható, kétirányú vállalati kommunikációs platformok, amelyek célzottan érik el az érintett dolgozókat és visszajelzést is gyűjtenek, de hatékony, kontrollált és szelektív dolgozói kommunikációra nemcsak az ESG előírások miatt van szükség.
Kapcsolódó cikkeink
Ökoszisztéma-szemlélet a háztartásban: amikor a készülék a rutinokra dolgozik
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >2026 – az az év, amikor a devizakockázat meghatározza a magyar KKV-k árrését
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nőtt az IKEA Magyarország forgalma a 2025-ös pénzügyi évben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MLBKT: a BMI szezonálisan kiigazított januári értéke: 49,3
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Riaszt a RASFF – összefoglaló a 2025-ös magyar esetekből
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

