Esély vagy kockázat?

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 05. 27. 08:00

Tejtermék-gyártók találkoztak május 12-én annak érdekében, hogy közösen keressenek választ a gazdasági válság okozta nehézségekre. A Tejtermék Tanács szervezésében, „Esély, vagy kockázat?” címmel rendezett konferencián elsősorban a logisztikai tevékenységek kiszervezésének lehetőségét és előnyeit vitatták meg, külső szakemberek előadásai segítségével.
A konferencián többek között Stephan Skopp, a Nagel Hungária Kft. ügyvezető igazgatója is előadást tartott. Konkrét példákkal és elemzésekkel is bizonyította, hogy a korszerű logisztikai megoldások nem csak költséget spórolhatnak a tejiparnak, de az üzlet növelésének is alapvető feltétele. A magas vevőkiszolgálási szint és az országos disztribúció versenyképes megoldása a logisztikai tevékenységek kiszervezésével valósítható meg.
A Nagel Hungária Kft. segítségét is felajánlotta a tejgyártóknak, hiszen a vállalati logisztikai költségek teljes körének feltérképezése nem egyszerű feladat. Mindemellett a jó logisztikai megoldást csak közös munkával lehet megtalálni.
Mindezt megerősítette a cég egyik partnere, a Pannontej eln0ke, Besenyei Ferenc, aki konkrét példákkal bizonyította évekkel ezelőtt hozott döntésük helyességét.

Kapcsolódó cikkeink