Erzsébet utalvány: a nemzetközi élelmiszerláncokkal továbbra sem kötöttek elfogadóhelyi szerződést
Továbbra sem kötött Erzsébet utalvány elfogadóhelyi szerződést nemzetközi élelmiszerlánccal a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. – állapította meg az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) pénteken.
A szövetség malíciózusan üdvözli azt a gyorsaságot, hogy „az Erzsébet utalvány honlapjának közleményei szerint már múlt évben, a felhatalmazó miniszteri rendelet, valamint az általános szerződési feltételek hatálybalépése előtt kötöttek elfogadóhelyi szerződéseket.”
Már csak az a kérdés, hogy a nemzetközi élelmiszerláncok üzleteit a sor végére hagyják az elfogadóhelyi szerződések megkötésében, vagy végleg kizárják az utalvány elfogadóhelyek közül.
A szövetség felhívja a figyelmet arra, hogy a hazai vállalkozások előnyhöz juttatását mindig elfogadja, ha az nem ütközik a hazai, vagy a nemzetközi jog előírásaival és nem sérti a vásárlók érdekeit. Az Erzsébet utalvány esetében is van lehetőség a hazai vállalkozásokat előnyhöz juttatni, amihez viszont nem kell – számos aggályt felvető módon – kizárni a rendszerből a nemzetközi láncokat, a vásárlók egy nem csekély részének bánatára.
Az OKSZ hangsúlyozza ugyanakkor, a hipermarketek kizárólag olyan nyugtát adnak, melyen tételesen felsorolják a vásárolt árucikkeket, a fizetés módját. Ennek alapján ellenőrizhető, hogy kiflit, vagy biciklipumpát vásároltak étkezési utalványért. Ezzel szemben nem kevés olyan üzlet van, amelyek régebbi típusú pénztárgépeinek nyugtája nem tartalmazza meg az árumegnevezést. (Világgazdaság Online – D. K.)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >Durva áremelkedés jöhet: akár 1000 forinttal is drágulhat egy doboz cigaretta
Komoly drágulás fenyegeti a dohányosokat Magyarországon: az Európai Bizottság új…
Tovább olvasom >