Erzsébet-program: Közel 3 milliárd forint fordítható szociális üdültetésre
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány közel 3 milliárd forintot fordít idén szociális üdülésre, gyermekek, fiatalok táboroztatására, őszi, téli kirándulásokra – ismertette Nagy Anna, az Erzsébet-program szóvivője kedden, Zalaegerszegen.
A támogatásra szánt pénzösszeg lehetővé teszi, hogy a fogyatékkal élők, nagycsaládosok, nyugdíjasok, közfoglalkoztatottak, hátrányos helyzetű családok és a gyermekek is nyaralhassanak. A családok közül a kifejezetten a hátrányos helyzetben, nehéz körülmények között élők jelentkezhetnek az üdülési programokra. A gyermekeknek kiírt programokra nincs jövedelem határ, de a tavalyi tapasztalatok szerint a táborozó gyerekek túlnyomó többsége olyan nehéz családi körülmények között él, hogy nem lett volna lehetőségük a nyaralásra – hangsúlyozta a program szóvivője.
Szólt arról is, hogy az Erzsébet-program pályázataira csak elektronikus úton lehet jelentkezni, ezért az üdülési alapítvány négy országos hálózattal kötött együttműködést, amely lehetővé teszi, hogy azok a családok is be tudják nyújtani a pályázatukat, amelyeknek nincs internet-hozzáférése. Szerte az országban másfélezer olyan pontot hoztak létre, ahol az érdeklődök a jelentkezéshez minden segítséget megkapnak: internetkapcsolatot biztosítanak számukra, segítenek az űrlapok kitöltésében, e-mail cím létrehozásában, vagy akár a szállásfoglalásban. A pályázók országszerte közel félszáz helyszín – szálloda, vendégház, tábor – közül választhatnak. Sokféle lehetőség van, a Balatonon, hegyekben, városokban. Az Erzsébet-tábor keretében tematikus táborokat szerveznek, az intézmények pedig az általános táborokra nyújthatják be jelentkezésüket.
Nagy Anna az Erzsébet-programot az elmúlt húsz év legnagyobb szociális programjának nevezte. Arról is tájékoztatott, hogy az elmúlt évben 3 milliárd forint értékben írtak ki pályázatokat, így a program keretében 100 ezer ember, közülük 30 ezer gyermek üdülhetett, nyaralhatott.
Rigó Csaba kormánymegbízott kiemelte, hogy a kormány legnagyobb szociális programja Zalában is népszerű. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által kiírt pályázatokon kétezer szociálisan hátrányos helyzetű zalai ember tudott üdülni, ezer gyermek pedig Erzsébet-táborokban és őszi kiránduláson vett részt. Idén Zalából közel nyolcszázan pályáztak szociális üdültetésre, Erzsébet-táborba, őszi, tavaszi kirándulásra pedig több mint kétszáz gyermek jelentkezett. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Tajvan 5 legizgalmasabb desszertje 2025-ben – A nap videója
Adnak a látványra, az biztos! A videóért katt a képre!…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >