Értékben és mennyiségben is négy százalékkal nőtt az élelmiszer-kiskereskedelem
Mintegy 1540 milliárd forint forgalmat ért el az élelmiszerek kiskereskedelme 2014. december-2015. november között a Nielsen által mért kilencven termék kategóriából; 4 százalékkal többet, mint az előző évi hasonló időszak során. Mennyiséget tekintve szintén 4 százalékkal emelkedett a bolti eladás. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat Kiskereskedelmi Indexe.
„Amíg a forgalom korábban a nagy eladóterű üzletek irányába koncentrálódott, addig ez a folyamat megállt az utóbbi években. A 400 négyzetméternél nagyobb üzletek piaci részesedése élelmiszerből értékben ugyanúgy 66 százalék, mint egy évvel korábban” – állapítja meg Szűcs-Villányi Ágnes, a Nielsen osztályvezetője.
Hozzáteszi, hogy a bolttípusok súlya erősen eltér egyes kategóriáknál. Egyes termékeket a vevők jelentős része modern üzlettípusokban szeret vásárolni. Így például a whisky forgalmának 89 százalékát vitték el a 400 négyzetméternél nagyobb egységek legutóbb december-november között. Figyelemre méltó továbbá 79 százalékos piaci részesedésük sajtnál, és 77 százalékos jégkrémnél.
Viszont a 200 négyzetméteres és kisebb egységek tartják erős pozícióikat például szeletes csokoládénál, szénsavas üdítőitalnál, sörnél, sorrendben 45, 42 és 39 százalékos piaci részesedéssel, szintén érték szempontjából.
„Regionálisan átlag felett, 6 százalékkal emelkedett a Budapestet és Pest megyét magában foglaló centrum kiskereskedelmének értékben mért forgalma élelmiszerből, egyik tizenkét hónapos időszakról a másikra” – mondja Szűcs-Villányi Ágnes. – „Az átlagos 4 százalék pluszt regisztráltuk mind az északkeleti, mind a délkeleti megyékben. Egyaránt 3 százalékkal több bevételt értek el a boltok északnyugaton és délnyugaton”.
A Nielsen által mért kilencven élelmiszer kategória értékben mért kiskereskedelmi forgalmából a bolttípusok piaci részesedése. Százalékban.
Bolttípus | 2013. december-
2014. november |
2014. december-
2015. november |
2 500 nm felett |
28 |
27 |
401-2 500 nm |
38 |
39 |
201-400 nm |
8 |
8 |
51-200 nm |
17 |
18 |
50 nm és kisebb |
9 |
8 |
Forrás: Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat
Kapcsolódó cikkeink
„Ha ez így folytatódik, eltűnnek az akciók” – interjú Pálinkás Zsolttal, a Tesco Magyarország vezérigazgatójával
2025 tavaszán a hazai élelmiszer-kiskereskedelem egyik legfontosabb szereplőjét, a Tescót…
Tovább olvasom >Az árréstop zökkenőmentes kivezetését segítő javaslatokat tesz az OKSZ
Az Országos Kereskedelmi Szövetség nemzetközi élelmiszer-kiskereskedelmi vállalkozásai a további bizonytalanság…
Tovább olvasom >KSH: februárban a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,3 százalékkal haladta meg, az előző hónaphoz képest 0,6 százalékkal mérséklődött
Februárban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 0,2…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >