Erre költötték a szja-visszatérítést a családosok a K&H szerint
Az idei év elején a gyereket nevelők visszakapták a múlt évre jutó személyi jövedelemadó összegét. Az érintett háztartások különböző összegeket kaptak, a K&H biztos jövő felmérése szerint a visszatérítésre jogosult családok átlagosan 596 ezer forint extra bevételhez jutottak – közölte a pénzintézet.
20 százalékuk kevesebb mint 250 ezer forintot, 3 százalékuknál viszont – a két szülő együtt – több mint 1,5 millió forintot kapott. A visszatérítés összegének 33 százaléka a mindennapi kiadásokra megy el, további 33 százalékuk a megtakarításokat gyarapítja, 14 százalék adósság- vagy hiteltörlesztésre, a fennmaradó 20 százalékot pedig többek szórakozásra, utazásra költik.
Jelentős plusz pénzzel kezdhették az idei évet a gyerekes családok, ugyanis visszakapták a tavalyi évre jutó személyi jövedelemadó összegét, jogosultanként maximum 809 ezer forintot – derül ki a K&H második negyedéves biztos jövő indexéből, amely ismerteti, hogy az 30-59 éves korosztályba tartozó szülők mekkora összeget kaptak és mire fordították az extra bevételt.
Jelentős a szórás
A kutatás szerint azok a háztartások, akik hozzájutottak a visszatérítéshez – a megkérdezettek 92 százaléka – összesen átlagosan 596 ezer forint forintot kaptak, az összegek között azonban jelentős a szórás, ami érthető, hiszen országos szinten jelentős eltérések vannak a fizetések között. Az érintettek családjainak 20 százaléka 250 ezer forint alatti bevételről számolt be, további 21-21 százalékuk 250-499 ezer, illetve 500-749 ezer forinthoz jutott. Vagyis a kutatásban szereplők esetében 10-ből 4 háztartásnál 250-749 ezer forint érkezett a családi költségvetésbe. A felmérés részletes eredményeiből kiderült az is, hogy 3 százalékos volt azoknak az aránya, akiknél a háztartás bevételei több mint 1,5 millió forinttal nőttek a mindkét szülőnek járó visszatérítés eredményeként.
Mire megy?
Vegyes kép rajzolódik ki a többletbevétel felhasználását tekintve. A K&H kutatása szerint a családba érkező összeg 33 százalékát a mindennapos kiadások finanszírozására költötték a válaszadók. Ez a magas arány érhető annak fényében, hogy az idén növekedésnek indultak az árak, az év első hat hónapjában ugyanis a Központi Statisztikai Hivatal hivatalos adatai szerint az éves infláció mértéke 11,7 százalékos volt, ezen belül például az élelmiszerek ára több mint 22 százalékkal nőtt.
A visszatérítés összegének további 33 százalékát megtakarításra fordították a megkérdezettek, 14 százalékot adósság- és hiteltörlesztésre, a kérdéses összeg fennmaradó 20 százalékát pedig utazásra, szórakozásra és különböző, nem a mindennapi vásárlások körébe tartozó termékek beszerzésére költötték.
A sajtóközleményben idézett kutatást a K&H megbízásából a Free Association végezte el 2022. május 9. és 18. között. Az online kérdőív kutatás 500 interjú alapján készült, a minta reprezentálja a magyarországi 30-59 éves lakosság összetételét nem, korcsoport, régió és településtípus szerint.
Kapcsolódó cikkeink
A változó körülményekhez való alkalmazkodás nélkül sötét jövő vár a magyar agráriumra
Bár Európa-szerte kedvezőbb terméshozamokat jeleznek előre az uniós szakértők, Magyarországon…
Tovább olvasom >K&H: nemcsak az otthont védi a lakásbiztosítás
A lakásbiztosítások nemcsak elemi csapások, lopások ellen nyújtanak védelmet, hanem megfelelő…
Tovább olvasom >K&H Elemzői kommentár: Halvány életjelet adott magyar gazdaság
A második negyedévben a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, valamint kiegyensúlyozott…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >