Erre költ a legifjabb vásárlói réteg
A 14-18 éves korosztály kétharmada kap, átlagosan havi 22 ezer forint zsebpénzt. Öltözködésre és ajándékra a lányok, online játékra és elektromos kütyükre a fiúk költenek többet. Megtakarítani alig tudnak.
Ha volna szülő-gyerek érdekegyeztető fórum, bizonyára sürgősen napirendre vennék a zsebpénzemelés témakörét. Kérdés persze, hogy a szülők képesek lennének-e kigazdálkodni a nagyobb zsebpénzt. Nem kétséges azonban, hogy a gyerekek érvei előtt előbb-utóbb kénytelenek lennének meghajolni.
A K&H arra volt kíváncsi, hogy mennyi pénzből gazdálkodnak a fiatalok, milyen bevételeik és kiadásaik vannak. A Bank által indított, a fiatalok pénzügyi tudatosságával kapcsolatos reprezentatív felméréséből az derül ki, hogy a 14-18 éves fiatalok szinte mindegyike gazdálkodik valamennyi pénzzel: tízből kilenc fiatalnak van valamilyen bevétele. Kétharmaduk kap zsebpénzt a szüleitől – havonta átlagosan 22 ezer forintot. A korosztály ötöde számíthat ösztöndíjra, amelynek átlagos értéke havonta 29 ezer forint. Értelemszerűen a szakiskolások, szakgimnáziumi tanulók és az egyetemisták kapják a legtöbb pénzt – igaz, valószínűleg nekik vannak a legnagyobb kiadásaik is. Itt nem csak a ruhaneműről vagy a szórakozásról van szó (nem mintha az nem lenne fontos), jövedelmük majd felét élelmiszerre költik.
Lányok és fiúk ‒ eltérő költési szokások
A K&H kutatásából kiderül az az érdekesség is, hogy a lányok közül többen kapnak zsebpénzt (63 százalék), mint a fiúk közül (52 százalék). Azonban a megkérdezett fiúk nagyobb arányban (13 százalék) számíthatnak inkább ösztöndíjra, mint a lányok (3 százalék) – így a két nem bevételei nagyjából megegyeznek.
A kiadások között messze az öltözködés vezet (63 százalékuk költ ruházatra), természetesen a lányok némileg többet. A ruházatot kicsivel lemaradva a szórakozás követi (59 százalékuk fordít ilyesmire pénzt). Élelmiszerre a fiatalok közel fele (47 százalékuk) költ. Jut pénz – bár nyilván nem túl sok – ajándékvásárlásra (ebben is a lányok járnak élen), hobbira, könyvre és újságra, meg persze online játék-előfizetésre is – amiben viszont a fiúk jeleskednek, ahogyan a kisebb értékű elektronikai cikkek vásárlása is az ő specialitásuk. Félretenni, megtakarítani azonban csak a megkérdezett fiatalok 3 százaléka tud.
Elengedhetetlen a pénzügyi tudatosság
Ahhoz, hogy a fiatalok be tudják osztani a pénzüket, érdemes költségvetést készíteniük. Többek között ehhez is segítséget nyújt a K&H Vigyázz, kész, pénz! diákoknak meghirdetett vetélkedősorozatához készült játékos oktatóanyag. Ugyan az idei verseny nevezése már lezárult, a tananyag versenyidőszakon kívül is elérhető a vetélkedő honlapján (www.kh-vigyazzkeszpenz.hu). Az idei megmérettetés már a középdöntőknél tart, ahova régiónként és korcsoportonként már csak a legügyesebb 5-5 csapat került be. Az idei nevezések minden eddigi rekordot túlszárnyaltak, több mint háromezer csapat összesen több mint 12 ezer diák jelentkezett az ország minden részéből.
Kapcsolódó cikkeink
K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >K&H: hány forintért kártyáztak a magyarok külföldön?
Közel 3 millió alkalommal vásároltak külföldön a K&H bankkártyás ügyfelei…
Tovább olvasom >Egy év alatt négyszeresére ugrott a felelős alapok kezelt vagyona
A Magyar Nemzeti Bank nemrégiben megjelent 2024-es adatai szerint a felelős alapok…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >