Kétmillió tyúkra növeli termelési kapacitását a Farm Tojás Csoport
Az ország piacvezető tojástermelő és tojásforgalmazó vállalkozása a rossz gazdasági körülmények között is fejlesztésekben gondolkodik. Nem lehet megállni már ezen a szinten – mondja dr. Kertész Tamás a Farm Tojás Kft. ügyvezető igazgatója.

2 millió darab tojótyúkra növelik termelési kapacitást
A teljes Csoport jelenleg hét cégből áll, 10 baromfiteleppel és 2 tojáscsomagoló üzemmel rendelkezik. Valamint további 5-6 tojástermelő telepről érkezik még hozzánk tojás rendszeresen. Alkalmi beszállítóink is vannak, illetve valamennyi import áru is érkezik az EU tagországaiból. Ez utóbbinak az aránya egyre kisebb, ahogy épülnek az új telepeink. Döntés született a cégcsoportnál, hogy folyamatos fejlesztésekkel 2 millió darab tojótyúkra növeljük termelési kapacitásunkat – mondja a tulajdonos igazgató.
Jelenleg is már közel 700 ezer férőhellyel rendelkezünk, fele-fele arányban alternatív és ketreces tartásban termelnek a tyúkok. A bővítés szinte kizárólag az alternatív tartást érinti, bio, szabadtartású és mélyalmos tartású istállók és telepek épülnek. Már megindultak a munkálatok több megyében is, és az első új istállók már 2022. januárjában termelésbe állnak. Ezeket követik a további egységek 2022. nyarán, majd folyamatosan a következő években.
A cél, hogy 2025-re akkora termelési kapacitással rendelkezzünk, hogy a ketreces tojástermelést alternatív termelésre tudjuk váltani a piacaink legnagyobb részén. A gigaberuházást nem koncentráltan, hanem több megyében, több telephelyen hajtjuk végre, meglévő telepeink fejlesztésével és bővítésével. Akvizíciós elképzeléseink is vannak, amely felgyorsíthatja a fejlesztés ütemét.
A teljes projekt elkészülte után a Csoport 600 millió étkezési tojás előállítására lesz képes, amely mind kiváló minőségű hazai termék. Gyakorlatilag kiváltható lesz hazánk importja az év nagy részében és megvalósíthatóvá válik az önellátás étkezési tojásból, amely jelenleg csak 70-75% körüli. Dr. Kertész Tamás szerint exportban is gondolkodnak, amely jelenleg is van a cégcsoportban, csak nagyon kis arányban. A legjobb minőségű azonban az itthon megtermelt tojás, amelynek minden paraméterét szigorúan követjük és ellenőrizzük.
Csomagolt tojásaink magasabb és egyenletesebb minőségét, ezen keresztül pedig vevőink elégedettségét fogja szolgálni fejlesztéseink egyik következő eleme a teljesen robotizált tojáscsomagoló üzem, amely hatékonyságjavító szerepével is erősíteni fogja piaci versenyképességünket.
(x)
Kapcsolódó cikkeink
Itt a bejelentés: a tejtermékeket és a tojáspiacot is vizsgálja a GVH
Gyorsított ágazati vizsgálatokat indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a tej…
Tovább olvasom >Komoly áremelkedéssel várja a húsvétot a tojás és a torma
Az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon a ketreces tartásból származó…
Tovább olvasom >Komoly átalakulásban a magyar tésztapiac
A szokások változása alapjaiban formálják át a magyar tésztapiacot –…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hagyományos péksütemények kiváló minőségben, generációkon át
A Pécsváradon alapított Aranycipó Kft. immár több mint harminc éve…
Tovább olvasom >Megújult a Cup Revolution: itt a RevoUnion
Új ernyőmárkával és kibővített portfólióval folytatja működését a Cup Revolution. A…
Tovább olvasom >A sajátmárkák világa újra Amszterdamba költözik – interjú Peggy Davies-zel, a PLMA elnökével
A PLMA 2025-ös World of Private Label szakkiállítása újra Amszterdamba…
Tovább olvasom >