Erősödött a fogyasztói bizalom a világ legnagyobb gazdaságában
Erősödött a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban, a Conference Board indexe javult, két hónap után ismét közel 18 éves csúcsra emelkedett áprilisban.
A Conference Board nonprofit gazdasági kutatóintézet kedden közölte, hogy áprilisban 128,7 pontra emelkedett a fogyasztói bizalmi index a márciusi 127 pontról. Februárban a mutató 130 ponton, 2000 novembere óta legmagasabb szinten állt.
Elemzők a mutató enyhe romlására számítottak, 126 pontra.
A jelenlegi helyzet megítélésének mutatója 158,1 pontról 159,6 pontra javult, a várakozások mutatója pedig 106,2 pontról 108 pontra emelkedett.
Lynn Franco, a Conference Board igazgatója rámutatott: a fogyasztók derűlátóbbak az üzleti és a munkaerőpiaci helyzet jelenlegi, valamint rövidtávú kilátásait, csakúgy mint saját pénzügyi helyzetüket illetően.
Hozzátette: erős az a várakozás, hogy az amerikai gazdaság tovább bővül a következő hónapokban.
A gazdaságkutató intézet minden hónap utolsó keddjén közölt indexe – a Michigan egyetem hangulatindexével együtt – a legfontosabb mérőszám ahhoz, hogy megbecsüljék a fogyasztás alakulását. A személyi fogyasztás az amerikai GDP mintegy 70 százalékát adja. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az amerikai piacfüggőség komoly versenyhátrányt jelenthet az exportban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szigor jön a trappista és a vadkovászos fronton – új rendelet védi a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Romlott az amerikai fogyasztói hangulat szeptemberben a Michigani Egyetem felmérése alapján
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a 2025-ös A Fenntartható jövőért díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hogyan induljunk el, ha még nem vagyunk jelen az internetes kereskedelemben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

