Erősíteni akarják a „háztájit”
A háztáji gazdaságok erősítését célozza az a négyoldalú szándéknyilatkozat, melyet pénteken írtak alá Veszprémben. Az együttműködéstől az ágazat kifehérítését, a foglalkoztatás és az állatok számának növekedését várják. A veszprémi Pannon Egyetem, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, Nemesvámos Község Önkormányzata és az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület együttműködésének eredményeként aláírt „Pannon háztáji sertésprogram” szándéknyilatkozatáról Friedler Ferenc, a Pannon Egyetem rektora azt mondta, különös jelentőségű az együttműködés, hiszen a háztáji gazdaság, az agrártudomány és a rendszertudomány céljai találkoznak benne, ennek eredményeként a kisgazdaságok rendszere minőségben, szakértelemben és hatékonyságban megközelítheti a nagygazdaságok működését. Győrffy Balázs, a NAK elnöke azt hangsúlyozta, hogy a magyar termelés és a vágóhidak hatékonysága elmarad a nyugat-európai országokétól. Hollandiában vagy Dániában szaktanácsadói hálózat működik, nálunk a gazdák nem kapnak ilyen jellegű segítséget. A kamara kiemelt céljai közé tartozik a támogatások rendszerének kidolgozása és a munkahelyteremtés, amely a most aláírt nyilatkozat egyik legfontosabb törekvése is.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a 2025-ös A Fenntartható jövőért díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hogyan induljunk el, ha még nem vagyunk jelen az internetes kereskedelemben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
