Erősít a kisüzemi sörgyártás
A technológiában és az exportban erősítenének a kisüzemi főzdék, amelyek a mostani 1,5 százalék után hat-nyolc éven belül 4-5 százalékot hasítanának ki a teljes sörpiacból – olvasható a Világgazdaság Online-on.
A kisüzemi főzdékből az idén 20-30 százalékkal több sör kerül ki, mint tavaly – mondta a Világgazdaságnak Dudok Ádám, a Kraft Sör Egyesület elnöke. Az elmúlt évi 100 ezer hektoliter alapján a teljes sörpiacon 1,5 százalék a kisüzemiek részaránya, mivel a nagy sörgyárakra 6,2 millió hektoliter jutott. Reális, hogy az arány hat-nyolc éven belül elérje a 4-5 százalékot Dudok Ádám szerint, aki a Horizont Sörfőzde ügyvezetője is.
A tavalyi 100 ezer hektoliter a 2016-oshoz képest duplázásnak felelt meg, de ehhez hozzájárult, hogy a tulajdonosváltás után újrapozicionált Pécsi Sörfőzde már a 2017-es működése után is fizetett jövedéki adót kisüzemi főzdeként. Enélkül a szegmens aligha fizetett volna 405 millió forint jövedéki adót az előző évi 200 millió után.
A kisüzemi főzdék nagyobb piacszerzéséhez elsősorban jelentős kapacitásbővítés, illetve termék- és technológiafejlesztés szükséges Dudok Ádám szerint.
Mint elmondta, a régiós országok mezőnyében egyre meghatározóbb szerepet töltenek be a magyarok, a további fejlődést, terjeszkedést tekintve pedig az amerikai, a brit, a skandináv és a Benelux államokbeli cégek szolgálhatnak mintaként. A kis főzdék a sörüknek legalább a felét hordós kiszerelésben, csapolt sörként forgalmazzák, míg a nagy gyáraknál ez az arány legfeljebb 10 százalék.
A söregyesület elnöke szerint néhány megyeszékhelytől, valamint kiemelt üdülőövezeti főzdétől eltekintve a kisüzemi sörfőzés meglehetősen Budapest-centrikus.
Holott a központi régió fejlettsége miatt épp a vidékiek pályázhattak uniós forrásra kapacitásbővítéshez vagy kutatás-fejlesztéshez. Dudok Ádám kiemelte: a borkultúra támogatásához hasonlóan indokolt lenne a söriparnak is pályázatokat hirdetni, akár állami forrásból az állandó, magas minőséget biztosító technológiák, illetve az exportpiaci megjelenés érdekében.
Igaz, az export már ma sem ismeretlen a hazai kisüzemi főzdék előtt: több cég bevételének 8-10 százaléka is külföldről származik.
Változnak a hazai fogyasztói szokások is: már megjelentek a savanyított, illetve hordóérlelt sörök, valamint a New England IPA.
Kurucz Dániel, a Belvárosi Sörfesztivál társszervezője és -tulajdonosa lapunknak elmondta, hogy továbbra is az IPA-k, a lagerek, illetve a gyümölcsös sörök a legkeresettebbek. Ha valaki csak néhány kocsmát látna el csapolt sörrel, már 40-50 millió forintból is elindíthat egy főzdét, de minőségi palackozott termékek bevezetésével együtt legalább 100 millió forintot kell beruháznia. Az első hazai látványsörfőzdét, a First Craft Beert a testvérével tavaly júliusban indította Kurucz Dániel, szerinte könnyebben el lehetne érni az átlagos sörfogyasztókat, ha a palackárat 500–800 forintról leszoríthatnák 300–600-ra. (vg.hu, Gyöngyösi Balázs)
Kapcsolódó cikkeink
Egyre népszerűbb a sör alkoholmentes változata Németországban
Egészségügyi okokból, az íze miatt, vagy szimplán a választás szabadsága…
Tovább olvasom >Alkoholmentes korszakváltás: kihívások és lehetőségek a söripar globális porondján
Geopolitikai akadályokkal és új fogyasztói trendekkel néz szembe az európai…
Tovább olvasom >Május 17. ünnep a magyar kisüzemi sörök kedvelői számára
Május 17-én, szombaton újra országos program keretében nyílnak meg az…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >