Erősen visszaesett a karácsonyi cégajándékozás

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 11. 05. 12:03

Erősen visszaestek az ajándékozásban érdekelt vállalatok karácsonyi megrendelései, és kisebb összegűek is lettek: a megkeresett cégek alig ötöde ajándékoz karácsonykor, míg 10 éve még kétszer ennyi cég költött reklámajándékra – derül ki a Promo Data Kft. idei országos kutatásából.

karacsony-ajand

A reprezentatív felmérés során négy héten át csaknem 2300 nagyvállalat reklámajándék-beszerzési felelősével készítettek interjút.

A felmérés szerint a cégek nagy része egyáltalán nem költ ilyen célra, s még a nagy nemzetközi vállalatok is mind gyakrabban jótékonysági célra fordítják az ajándékozásra szánt, a korábbinál sokkal kisebb összeget.

A költések is jelentősen csökkentek, az ajándékozás már a válság előtti években is kezdett áttolódni a kisebb összegű költések felé, és 2008-óta ez a tendencia még jobban felerősödött: 100-500 ezer forint közötti értékben a vállalatok 44 százaléka vásárol, az előző két évben 41, illetve 42 százalék költött ennyit.

Tíz évvel ezelőtt még a cégek 16 százaléka költött 100 ezer forintnál kevesebbet, most pedig már a cégek csaknem fele, 45 százalék.

Az ajándékok között továbbra is a hagyományos termékek dominálnak: a cégek 37 százaléka vásárol bort, pálinkát, vagy italt, 27 százaléka iroda- és írószereket, 13 százalék költ nyomtatványokra, naptárakra, vagy CD-re, 15 százalék édességet, csokoládét, bonbont vesz, és továbbra is ritka, mindössze 1-2 százalék az exkluzív vagy luxuscikkre vonatkozó ajánlatkérés.

A piackutatás szerint a karácsonyi cégajándékozás erős szűkülése mellett némileg nagyobb az egyéb időszakban, például év közben történő beszerzés, a megkérdezett nagyvállalatok 17 százaléka vásárol ilyenkor.

A megkérdezett, 300 millió forint éves árbevételnél nagyobb vállalkozások közel fele volt budapesti (39 százalék) vagy Pest megyei (11 százalék). (MTI)

Kapcsolódó cikkeink