Erősek a gyártói márkák a rovarirtóknál
A rovarirtók és -riasztók piaca 4 százalékkal csökkent értékben 2009 folyamán, az előző évhez viszonyítva. Így a Nielsen adatai szerint a kiskereskedelem éves orgalma meghaladta a 3 és fél milliárd forintot.A negatív trendben nyilván szerepet játszik a termék drágulása. Egy kiszerelési
egység ugyanis legutóbb november–decemberben 586 forintba került; 20 százalékkal többe, mint egy évvel korábban. A kategóriában az aeroszol a legkeresettebb; értékben 35 százalék a piaci részesedése. Egy százalékponttal kisebb, mint tavalyelőtt. Hasonlóan 1 százalékponttal csökkent a mászó rovarok elleni
csapda piacrésze, 8-ról 7 százalékra. Jelentősen javult viszont a bőrre felvihető szegmens piaci pozíciója. Részaránya a kategória értékesítéséből 14-ről 18 százalékra emelkedett. Két számjegyű még a molyirtó mutatója; stabilan 12 százalék mind a múlt évben, mind tavalyelőtt.
A kategória gyártói márkáinak erejét mutatja, hogy a mennyiségi eladásokból a láncok saját márkái mindössze 2-2 százalékkal részesedtek tavaly szeptember–
októberben, illetve november–decemberben. Előtte pedig 0 vagy 1 százalékot regisztrált a Nielsen.
A beszerzési helyek mutatói némi átrendeződést jeleznek. A hipermarketek pozíciója erősödött. Csökkent viszont, mások mellett, a főleg szupermarketet és diszkontot magában foglaló 401–2 500 négyzetméteres csatorna piaci részesedése.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >Megújult a K&H gyermekbarát irodája
A nyári szünet a gyerekeknek maga a paradicsom, míg a…
Tovább olvasom >