Erős novembert zárt az Euronics, taroltak a tévék
Több mint 16 százalékos forgalomnövekedéssel zárta a Black Novembert az Euronics. A vásárlók körében a legnépszerűbb termékeknek pedig a kávéfőzők, vezetéknélküli porszívók és a játékkonzolok bizonyultak. Idén nagyot nőtt az online értékesítés is, a termékek könnyebb átvételét pedig tovább segíti, hogy az Euronicsnek a 67 fizikai áruháza mellett már 5400 átvevő helye is van. Utóbbiak száma ráadásul jövőre már 8500-ra rúghat.
Eredményesen zárta a Black Fridayt is magában foglaló, a karácsonyi ünnepeket megelőző Black Novembert az Euronics. Az elsősorban műszaki cikkeket, szórakoztatóelektronikai termékeket forgalmazó vállalat adatai szerint a Black Novemberben közel 13 ezer különféle termékből, azaz a kínálatban elérhető összes termék mintegy feléből vásároltak.
A novemberi forgalom több mint negyede az online rendelésekből adódott össze, ami azt is jelenti, hogy a webshop kimagaslóan erős részt vállalt a bevételekből egy átlagos hónaphoz képest. Ez jól látszik a tavalyi novemberi bázisadatokhoz is viszonyítva: míg az offline csatorna bevétele is nagyon erősen teljesítve 13 százalékkal nőtt, addig az online rendelések 25 százalékkal teljesítették felül a tavalyi év hasonló időszakát. A vásárlók számát tekintve pedig 7 százalékkal többen látogatták meg az áruházakat mint az előző év azonos időszakában. A három legnagyobb áruforgalmat egyébként a budaörsi, budakalászi és pécsi áruház bonyolította.
Kávéfőző, porszívó, konzol a toplista élén
A Black November alatt a teljes választék harmada volt akciós, de a népszerű termékek esetén sokkal magasabb volt az olcsóbban beszerezhető termékek aránya, így például 10-ből 8 tévét és körülbelül ugyanennyi hűtőszekrényt lehetett akciósan megvenni, a beépíthető sütők esetén a termékek 60 százaléka, míg a laptopoknak közel a fele volt akciós.
„Novemberben a legnépszerűbb termékek toplistáját forgalom alapján egy automata kávéfőző vezette, de a top 10-ben helyet kapott még vezetéknélküli porszívó, játékkonzol, szárítógép, mosógép, hűtőszekrény és tévé is. A termékkategóriákat nézve a tévék, okostelefonok és elöltöltős mosógépek vezettek, az online vásárlások listáján pedig a hűtők jöttek fel a második helyre. Összességében a Black November során éves szinten több mint 16 százalékkal nőtt az Euronics forgalma és 10 százalékkal emelkedett az átlagos kosárérték is, ráadásul 2023 novembere eddig a legjobb novemberünk volt, azaz a lehető legmagasabb bázisról sikerült növekednünk idén is”
– mondta Azurák Zsolt, az Euronics chief commercial officere.
Az Euronics idén először egy kívánságlista segítségével is felmérte, mire vágynak leginkább a vásárlók, az így gyűjtött információk pedig segítettek abban, hogy az ajánlatokat a lehető legjobban igazítsák a vásárlói elvárásokhoz.
Jön a karácsonyi hajrá
A Black Friday és a Black November mellett a december is mindig erős hónap az Euronicsnál, tavaly december volt a vállalat 35 éves történetének legnagyobb árbevételű hónapja.
„A karácsonyi időszakra alapvetően ugyanaz az üzenetünk mint az idei Black Novemberre volt: szeretnénk a megfontolt vásárlást támogatni. Azaz abban segíteni a fogyasztóknak, hogy minőségi, tartós termékeket vásároljanak, amelyeket ténylegesen, és minél tovább használnak is. Tisztában vagyunk vele, hogy az őrült rohanásban az ünnepek sokszor nem pihentetőek és stresszesek, ezért idén egyszerűen annyit szeretnénk üzenni, annak, aki hasonlóan érez: nincs egyedül, túl leszünk ezen is. Így például az ajándékbeszerzést szeretnénk megkönnyíteni: országszerte már összesen 67 Euronics üzlet érhető el. Az online leadott rendeléseket is sokkal könnyebb lesz átvenni: októbertől már 780 DPD-pontra és 280 DPD-automatába, illetve 2163 PostaPontra, további 549 MPL-, valamint 1607 Foxpost-automatába is lehet kérni a kiszállítást. Ez országszerte közel 5400 pontot jelent, ezeknek a száma jövőre pedig 8500-ra rúghat”
– tette hozzá Metykó Tibor, az Euronics chief customer officere.
Az Euronics arra is felhívta a figyelmet, hogy az év végi megnövekedett forgalom miatt az online rendeléseket érdemes időben leadni, hogy az ünnepek előtt megérkezzenek, a fizikai üzletek pedig december 24-én délelőtt még nyitva vannak a last minute ajándékok vagy ünnepi kellékek beszerzéséhez.
Kapcsolódó cikkeink
Közel százezer forintot költöttünk élelmiszerre az ünnepi időszakban
A karácsonyi készülődés határozta meg a Kifli.hu online szupermarket forgalmát…
Tovább olvasom >Bank360: Költekezés helyett inkább spórolt a lakosság karácsony előtt
Az ünnepek előtt még szépen híztak a lakossági bankszámlák és…
Tovább olvasom >Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >