Erős növekedésre számít az idén az árufuvarozó CER magánvasút
A Central European Railway (CER) magyar magán vasúttársaság 2019-ben az első öt hónapban 2,3 millió tonna árut szállított, ez a teljesítmény az idén is dinamikus, kétszámjegyű növekedéssel biztat az év egészére – derült ki Kukely Márton, a CER Holding vezérigazgatója szavaiból hétfőn Budapesten, a cég sajtótájékoztatóján.
A vezérigazgató ismertetése szerint a CER 2018-ban 4 millió tonna árut fuvarozott.
A Central European Railway (CER) tizenöt évvel ezelőtt alakult magyar magántulajdonnal vasúti árufuvarozásra, elsősorban speciális áruk, köztük veszélyes, túlsúlyos, túlméretezett áruk szállítására.
A CER holding mintegy 150 munkavállalót foglalkoztat. Magyarországon kívül vállalattal rendelkezik Szlovákiában, amelynek vasúttevékenységi jogosultsága kiterjed Csehországra is, ezen kívül Romániában és Horvátországban irodát működtet. A CER kezdetben bérelt járművekkel dolgozott, majd az utóbbi időben saját vontatókapacitást épített ki.
Kukely Márton tájékoztatása szerint tavaly a holding – amelynek a magyar vállalaton kívül tagja a cseh, a szlovák, a román és a horvát érdekeltségük – árbevétele mintegy 7 milliárd forint volt, 1,99 milliárd forinttal nőtt egy év alatt. Az adózás előtti eredmény 300 millió forintot tett ki.
A vezérigazgató jelezte, hogy a múlt évi eredményben már megjelenik a magyar vállalat mellett a növekvő többi érdekeltség is.
A CER pozícióját erősíti, hogy a holdingon belüli részlegek nem versenyeznek, hanem egymás munkáját kiegészítik, ezt támogatja a Magyarországon használt informatikai rendszerük kiterjesztése a többi egységre is – mutatott rá Kukely Márton. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NAV: idén sem haladhat át agráráru Magyarország területén ellenőrzés nélkül
Ez évben sem haladhat át agráráru Magyarország területén ellenőrzés nélkül, közúton,…
Tovább olvasom >MLSZKSZ: Ha így megy tovább, nem lesz kevesebb kamion az utakon – elbukott az árufuvarozás zöldítésének uniós programja
Jelenleg teljesíthetetlennek tűnik az az uniós célkitűzés, hogy 2030-ig a…
Tovább olvasom >Romlott a közúti árufuvarozók helyzete az első negyedévben a szakértő szerint
Fordulat történt a közúti fuvarozásban az idei első negyedévben a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Rekord nyereséget értek el a saját márkák az év első felében az Egyesült Államokban
Új csúcsokat értek el a sajátmárkás termékek 2024 első felében…
Tovább olvasom >Akadálymentesíti csomagolásait a Müller az Egyesült Királyságban
Minden márkás termékének csomagolásán NaviLens kódot helyez el a Müller,…
Tovább olvasom >Friss kutatás: a magyarok közel fele nem használ fényvédő krémet, ráadásul a déli órákban sem kerülik a napfényt
Egy friss, reprezentatív kutatás szerint a magyar lakosság mindössze 8…
Tovább olvasom >