Erős évet zárt a Penny Market: a siker a számok tükrében
2017 sikeres év volt a Penny Market számára. December 14-én nyílt meg 212. hazai üzletük Isaszegen, emellett Veszprémben átadták harmadik magyarországi logisztikai központjukat októberben, a növekedés pedig a munkatársak számának gyarapodásában és a számukra nyújtott juttatásokban is megmutatkozik. A munkatársak érdekeit szem előtt tartva az áruházlánc nemrég jelentette be, hogy a kollégák nyugodt ünnepe érdekében december 24-én zárva tartja üzleteit, így mindenki családi és baráti körben tud készülni a karácsonyra. A vásárlóikat december 21. és 23. között hosszabbított nyitvatartással, este tízig várják valamennyi üzletükben.
Számok és eredmények
2017-ben a Penny az elmúlt évekhez hasonlóan jól teljesített, amit nagyrészt a hűséges vásárlóinak köszönhet, akik körében töretlen a népszerűsége. A sikeres fejlesztések részeként októberben átadták új, 26 500 négyzetméter kapacitású veszprémi logisztikai központjukat 10 hektáron, amely önerőből, közel 9 milliárd forintból valósult meg, és 150 új munkahelyet teremtett a régióban. A munkahelyteremtés mellett az új központ egyik legnagyobb előnye, hogy az így megrövidült szállítási határidőnek köszönhetően a vásárlók otthonában még tovább maradhatnak frissek a termékek. Az áruházlánc állandó figyelemmel kíséri a helyi igényeket, és szorosan együttműködik Veszprém városával.
Újabb fizetésemeléseket terveznek
A folyamatos növekedés lehetőséget ad arra, hogy ezek a fejlesztések a munkatársak bérében és tudásában, képzettségében is megjelenjenek. Az év elején rögtön 5% százalékos rendkívüli fizetésemeléssel indítottak, miután a kormány csökkentette a munkáltatói járulékok terhét, ezt pedig a Penny egy az egyben átadta a munkatársainak. A cafeteria részeként havonta nyújtott 4000 forintos Erzsébet-utalvány értékét 8000 forintra, duplájára emelték. Bevezették a SZÉP Kártyát, amelyen havi nettó 8500 forintot kapnak a munkatársak.
A fizetésemelések mértéke 2016-ról 2017-re akár a közel 25%-ot is elérhette az értékesítési és logisztikai területen dolgozóknál. A Penny 2018-ban is folytatja fejlesztéseit, és ahogyan 2017-ben, úgy a 2018-as évben is teljes mértékben átadja a munkatársaknak a kormány által biztosított munkáltatói járulékcsökkentés összegét. Ez 2,5%-os emelést jelent, emellett a vállalat további, piaci átlag feletti emelést tervez.
Folyamatos lehetőséget biztosítanak a fejlődésre
A Penny úttörőként 2014 szeptemberében sikeresen elindította duális boltvezetőképzését a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamarával szoros együttműködésben, így lehetőséget teremt a fiataloknak, hogy felépítsék a karrierjüket. Az innovatív program célja, hogy a magas színvonalon képzett és végzett üzletvezetők a Penny szakmai igényeinek megfelelő elméleti és gyakorlati tudással rendelkezzenek. A duális képzés egyik legfőbb előnye, hogy a résztvevők valódi munkakörnyezetben szerezhetnek piacképes munkatapasztalatot.
A „Munkatársak a középpontban” elnevezésű projektjük keretében tréningekkel és képzésekkel igyekszenek biztosítani minden kolléga számára a fejlődési lehetőséget. A cég a fejlesztések érdekében kérdőív formájában rendszeresen kikéri a kollégák véleményét, hogy meghatározhassák a következő évek irányait.
A Penny Market számára a 2017-es év a cég több mint 20 évre visszanyúló folyamatos fejlődésének újabb mérföldköve volt. Ez is bizonyította, hogy a vásárlók elégedettek az áruházlánc jó ár-érték arányú szolgáltatásaival és termékeivel, amelyekkel mindig tele a hűtő.
Kapcsolódó cikkeink
Emeli dolgozói bérét a Tesco
Minimum bruttó 30 ezer forinttal emeli a Tesco az áruházi…
Tovább olvasom >A Müller megnyitja zászlóshajóját a Budapest Prestige-ben
Három éven át tartó építkezés után a Müller kereskedelmi vállalat…
Tovább olvasom >Czomba Sándor: lesz bérmegállapodás
Lesz bérmegállapodás – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Munch-ba olvad Románia legnagyobb ételmentő platformja, így már közel hatezer partnertől lehet ételt menteni
A cseh versenytárs felvásárlása után, Romániában is folytatja a stratégiáját…
Tovább olvasom >A Valentin-napi hulladék kétharmada nem újrahasznosítható
Az Európai Unióban egyetlen Valentin-napon több mint 100 000 tonna…
Tovább olvasom >95 millió forint segítség másfél hónap alatt a Tesco munkatársaitól és vásárlóitól a rászorulóknak
95 millió forinttal támogatja az ország legnagyobb adománygyűjtő csapata az…
Tovább olvasom >