Erdei delikátesz boltot és kilátót avatott a Vértesi Erdő Zrt.
Az állami erdőgazdaságok termékeit kínáló boltot avatott Tatabányán a Vértesi Erdő Zrt. pénteken, majd átadták a társaság által felújított kilátót Vértessomlón.
Miskolc és Székesfehérvár után Tatabányán nyílt az ország harmadik erdei delikátesz boltja – mondta az üzlet átadásán Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára. Hozzátette, az állami erdőgazdaságoknál 2010 óta folyamatosan egyre nagyobb hangsúlyt kap a közjóléti feladatok ellátása.
A politikus a Vértesi Erdő Zrt. tevékenységéről szólva az MTI-nek elmondta, a társaság példaszerű integrációt valósított meg a faapríték előállításában és szállításában, ennek is köszönhető, hogy Tatabánya távhőellátásának jelentős részét megújuló energiaforrásokból biztosítják.
Az erdőgazdaság központja mellett található erdei delikátesz boltban fagyasztott vadhúsok és halak mellett mézet, lekvárokat, gyümölcsleveket, szörpöket, szárított és konzerv gombákat, fűszereket és kézműves termékeket lehet vásárolni. A kínálatban szerepel a boksában égetett faszén, melyből meghatározó magyarországi termelőként a Vértesi Erdő Zrt. évente 500 tonnát állít elő.
Az erdőgazdaság a terület kezelőjeként kapcsolódott be a vértessomlói kilátó felújításába, mely a település melletti 315 méter magas Somlyó hegy tetején található – ismertette Kocsis Mihály vezérigazgató.
A kilátót az orosz megszállás alatt építették, eredetileg megfigyelőpontként használták. A felújított kilátó 15 méter magas, négy szintes építmény, körülötte tűzrakóhely és padok találhatók.
A Vértesi Erdő Zrt. a Vértes, a Gerecse, a Császári-dombság és a Bakonyalja tájegységeken belül közel 45 000 hektár állami tulajdonú erdőterület kezelője, 240 embert foglalkoztat. A társaság éves árbevétele 2015-ben eléri a 7 milliárd forintot. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A delikátüzlet eladónőjének körme – A nap videója
A körömfestés egyfajta önkifejezési forma, de marketingeszköznek sem lenne utolsó!
Tovább olvasom >További cikkeink
Májusban tovább nőtt Kína ipari termelése és kiskereskedelmi forgalma
Májusban tovább nőtt az ipari termelés Kínában, de hat hónapja…
Tovább olvasom >A lakosság harmada keresi még, hogyan tudna egészségesebben étkezni, és csak minden negyedik magyar táplálkozik tudatosan
Az étkezés nemcsak testünk megfelelő működésének alapja, hanem kritikus szerepe…
Tovább olvasom >Válaszutak éve: így reagáltak a baromfiipar szereplői a kihívásokra 2024-ben
A 2024-es év fordulópontot jelentett a hazai baromfiipar számára: a…
Tovább olvasom >