Equilor: 2020-ban is jelenősen az eurózóna és a régió felett teljesíthet a magyar gazdaság
A magyar gazdaság a tavalyi, dinamikus bővülés után lassabb fokozatba kapcsolhat, de növekedése még így is jelentősen meghaladhatja az eurózónáét és a régiós országokét az Equilor Befektetési Zrt. 2020-as gazdasági kilátásait összefoglaló elemzése szerint.
Az MTI-nek küldött hétfői elemzés szerint a GDP-növekedés 3,8 százalékos lehet az idén, amelyben továbbra is komoly szerepet kaphat a belső fogyasztás, illetve a hazai beruházások és az export. A reálbérek emelkedése a korábbi években tapasztaltaknál visszafogottabb ütemű lehet, a lakossági fogyasztás továbbra is erőteljes tényező maradhat, míg a beruházások és az export volumene a tavalyinál kisebb mértékben emelkedhet. Az infláció a jegybank célszintje felett, de még a toleranciasávon belül alakulhat: az Equilor várakozása szerint az éves, átlagos infláció 3,4 százalékos lehet, a maginfláció ugyanakkor megközelítheti a 4 százalékot, míg a jegybank által kiemelten figyelt, adószűrt maginflációs mutató 3,5-3,6 között alakulhat.
Az elemzés szerint az euró-forint árfolyama tartósan a 330-340-es sávban mozoghat, és nem lehet kizárni, hogy hosszabb-rövidebb időre a 340-es szint fölé kerül a jegyzés. A nemzetközi porondon a legmeghatározóbb az amerikai elnökválasztás, az amerikai-kínai kereskedelmi háború és a közel-keleti geopolitikai helyzet fejleményei lehetnek, amelyek a hazai folyamatokra is hathatnak.
Az Equilor elemzése szerint idén is jelentős politikai és gazdasági események várhatók, amelyek minden bizonnyal kihatnak a tőzsdék teljesítményére is. Az Irán és Egyesült Államok közötti konfliktus már éreztette hatását, mind a részvény-, mind a nyersanyagárakon, azonban amilyen hirtelen és váratlanul került mindez előtérbe, eddig úgy tűnik, hogy olyan gyorsan háttérbe is szorult a piaci szereplők számára. A Brexit várhatóan lezárul január végéig, de az Egyesült Királyság és az Európai Unió közötti kereskedelmi megállapodás részleteit idén év végéig kell letárgyalni, amellyel kapcsolatban a korábbiakhoz hasonlóan jöhetnek akár nem várt fordulatok is.
Idén a gazdasági növekedés megmaradhat a főbb régiókban, de várhatóan enyhén lassulni fog ennek üteme. Török Lajos vezető elemző szerint a novemberi amerikai elnökválasztás mellett az USA-Kína kereskedelmi megállapodásokra is érdemes figyelni. A két ország januárban aláírhatja az első megállapodást, azonban ez inkább csak tűzszünetet jelentene, mint a konfliktus valódi lezárását. Az Egyesült Államok gazdasági növekedése 2 százalék közelében alakulhat az idén, amelyet nagyban befolyásolhat a kereskedelmi háború esetleges megoldása. Az eurózóna gazdasági növekedésének üteme tovább lassulhat idén, amely elsősorban a bizonytalan külső kereslettel és a lanyha belső fogyasztással magyarázható. A tavalyi 1,2 százalékot követően idén 1,1 százalékos bővülés várható. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
35 éves jubileumot ünnepel a magyar tőkepiacon az Equilor
Az Equilor Befektetési Zrt. szimbolikus kereskedésindító csengetéssel ünnepelte fennállásának 35.…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: a jövő héten visszatérnek az éjszakai fagyok
A hét végéig még további kiadós eső várható, így folytatódik…
Tovább olvasom >Equilor: Új korszak előtt a Magyar Nemzeti Bank, élén Varga Mihállyal
Március 4-étől Varga Mihály személyében új elnöke lesz a Magyar…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >