Épül az új budafoki piac
Megkezdődött az új piac építése a főváros XXII. kerületének központjában szerdán.
Karsay Ferenc (Fidesz-KDNP), a kerület polgármestere arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a régi piac már nem felelt meg a műszaki követelményeknek, ugyanakkor a hangulatát szerették volna megőrizni. A Szomszédok piaca nevű új hely az azonos című tévésorozatról kapta nevét, arra utalva, hogy a szereplők ott vitatták meg a világ dolgait.
A jelenlegi piaccal szomszédos területet csaknem egy évtized alatt, apránként tudta megvenni az önkormányzat, az új létesítmény elkészülte után az eddigi területen parkot hoznak létre.
A kerület vezetője azt mondta, hogy az árusok és a lakosság részéről is pozitív volt a fogadtatás, célként tűzték ki, hogy az építkezés alatt is folyamatos legyen a működés és valamennyi árus átköltözzön majd.
A jelenlegi bódés kialakítás helyett fedett csarnok épül az országos tervpályázat eredményeként – ismertette Karsay Ferenc.
A beruházásra a városrész 365 millió forint fővárosi támogatást nyert el és csaknem ugyanennyit tett hozzá a kerületi önkormányzat. A csarnok épülete várhatóan július végéig elkészül, a második ütemben pedig az üzleteken belüli munkák következnek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Egy darabka Bonn Budafokon a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál keretében
A 34. Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál eseménysorozatának részeként felavatták a…
Tovább olvasom >A budapesti piacok 24-ig minden nap nyitva lesznek
A budapesti piacok ünnepi kínálattal készülnek és december 18-tól minden…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új korszak a világgazdaságban? – Új kihívások hazánk előtt
2025 májusa a világgazdaságban a változások felgyorsulását hozta. A Közel-Keleten…
Tovább olvasom >Új ciklus, stabil működés, változatlan irány – bizalmat kapott az ÖRT vezetése
Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) közgyűlése megerősítette a szervezet közvetlen…
Tovább olvasom >Fogyasztóvédelem új alapokon
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) 2025. január 1-jén…
Tovább olvasom >