EP – Nagyobb lesz a verseny a legnagyobb európai repülőtereken

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 04. 16. 10:10

Nagyobb lesz a verseny a legnagyobb európai repülőtereken a földi kiszolgálók között azt követően, hogy az Európai Parlament (EP) kedden elfogadta a szolgáltatókra vonatkozó új szabályokat – közölte az EP magyarországi tájékoztatási irodája az MTI-vel kedden.

A tájékoztatás szerint a szolgáltatások magas színvonalának garantálása érdekében az Európai Parlament minőségi minimumkövetelményekkel egészítette ki az Európai Bizottság javaslatát.
A parlament döntése alapján a 15 millió utasnál nagyobb személy-, vagy 200 ezer tonnánál nagyobb teherforgalmat bonyolító reptereken a karbantartási, üzemanyag-töltési vagy poggyászkezelési feladatok végzéséért ezentúl az eddig kettő helyett legalább három cégnek kell majd ringbe szállnia.

A 2011-es adatok szerint az Európai Unióban 21 reptér esik ebbe a kategóriába, többek között a londoni Heathrow és Stansted, a párizsi Charles de Gaulle, illetve a frankfurti, az amszterdami és a brüsszeli légikikötő – írja közleményében az EP magyarországi tájékoztatási irodája.

Az ilyen repülőterekkel rendelkező tagállamoknak meg kell alkotniuk azokat a szabályokat, amelyek garantálják, hogy szolgáltatóváltáskor a régi földi kiszolgáló munkaerejét az új nyertes átveszi – hangsúlyozza a közlemény.
Az elfogadott minimumkövetelmény, hogy az évente ötmilliónál több utast kiszolgáló repülőtereken a földi kiszolgáló vállalatoknak egy sor minőségi minimumkövetelményt is be kell tartaniuk.

Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatója az MTI érdeklődésére közölte: a mostani döntés még az Európai Bizottság elé kerül. A Budapest Airportot ez a döntés érdemben nem érinti, hiszen a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatalával egyetértésben már két évvel ezelőtt liberalizálták a ground handling cégek piacát Budapesten.

Ennek értelmében jelenleg Budapesten három cég végzi a légitársaságok és a cargo társaságok földi kiszolgálását: a Malév Ground Handling, a Celebi Ground Handling – amely 2012-ben az Év Ground Handling Cége lett – és a Menzies Aviation – közölte Hardy Mihály.
A Budapest Airport fontosnak tartja a piac liberalizálását, hiszen a verseny abban segít, hogy a légitársaságok földi kiszolgálási díjait sikerül az elérhető legalacsonyabb szinten tartani, ezen keresztül pedig a légitársaságok alacsonyabb jegyárakat kínálhatnak az utasoknak – mondta a kommunikációs igazgató.

A Budapest Airport utasforgalma tavaly elérte a 8,5 millió főt, a repülőtéren 87 000 gépmozgás – azaz fel- és leszállás – volt.

(MTI)

Kapcsolódó cikkeink