Enyhül a dioxin-szigor
A főállatorvos mérsékelte a német sertéstermékekre vonatkozó hazai vizsgálatokat, eljárást arra hivatkozva, hogy bebizonyosodott, a német hatóságok jól végzik munkájukat – tudatta a Vidékfejlesztési Minisztérium közleménye.
Magyarország számára bebizonyosodott, hogy a német hatóságok kiemelt módon és megfelelő hatékonysággal végzik a dioxin szennyeződéssel érintett takarmány-előállítók és állattartó telepek ellenőrzését, ezért a magyar országos főállatorvos módosította az 1/2011. számú, 2011. január 19-én kelt határozatát.
Ennek értelmében minden élelmiszer-vállalkozó, aki friss/fagyasztott sertéshúst, húskészítményt vagy élő sertést vágási céllal továbbfeldolgozási/értékesítési céllal (bármely országból) Magyarország területére hoz, köteles a szállítmány várható érkezése előtt 2 munkanappal bejelenteni az illetékes megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságának.
A hatóság a rendelkezésre álló adatok alapján a kockázatosnak minősített szállítmányból dioxin vizsgálat céljából mintát vehet. (Eddig az importőrnek minden terméket be kellett vizsgáltatnia dioxinszennyezésre vonatkozóan.) A vizsgálatokkal kapcsolatos költségeket az érintett vállalkozónak kell kifizetnie – írja a szabadfold.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
OKSZ: Az infláció sem indokolja már az árrésstop fenntartását
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Madár István: Árstopok nélkül magasabb lenne az infláció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >