Enyhén csökkent a Kékkúti Zrt. árbevétele tavaly
Tavaly a Kékkúti Ásványvíz Zrt. összes ásványvízeladása meghaladta a 112 millió litert a korábbi 108 literrel szemben; árbevétele 5,4 milliárd forint volt a tavalyelőtti 5,5 milliárddal szemben, ezzel a Kékkúti Ásványvíz megtartotta pozícióját és továbbra is a hazai ásványvíz-piac vezető gyártója – közölte a cég az MTI-vel kedden.
A közlemény szerint a Kékkútinál a válság ellenére sikerült munkahelyeket megőrizni állami támogatás nélkül is; az üzemi éves átlaglétszám 2011-ben és 2012-ben is 81 fő volt.
A cég nyilvános mérlege szerint az adózás utáni veszteségük 816 millió forintra emelkedett a tavalyi 652 millió forintról.
A közlemény szerint az ásványvíz-palackozó cég hat márkájával – Theodora, Nestlé Aquarel, Nestlé Vera, Sanpellegrino, Acqua Panna és Perrier – tavaly mennyiségben 12,4 százalékos, értékben 14,5 százalékos piaci részesedést ért el.
Kiemelték, hogy az üveges gépsoron fejlesztést hajtottak végre, jelezve a Kékkúti elkötelezettségét a minőségbiztosítás és gasztronómia szegmens iránt. A cég 2012-ben a PET-palackok és a kupakok súlyát tovább csökkentette, úgy hogy a fogyasztók számára a minőség változatlan maradt, ennek köszönhetően éves szinten hat százalékkal kevesebb műanyag csomagolóanyagot használtak fel. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Közeleg a Lidl Balaton-átúszás
A jövő héten, július 26-án rendezik a 43. Lidl Balaton-átúszást,…
Tovább olvasom >Tudatos táplálkozás – az okos döntések számítanak, nem a szigorú szabályok
Továbbra sem érzik a fogyasztók, hogy enyhülne rajtuk a magas…
Tovább olvasom >A gyerekek jövője most a tét – 198 Tesco-üzletben lehet szavazni
Országszerte 198 Tesco üzletben szavazhatnak a vásárlók elsősorban gyerekeket és…
Tovább olvasom >