Házhoz szállít az IKEA
Ezentúl webáruházon keresztül is vásárolhatnak az Ikea vásárlói, valamint házhozszállítást is igényelhetnek – írja a penzcentrum.hu.
Ezentúl az Ikeában is anélkül tudunk bevásárolni, hogy kitennénk otthonról a lábunkat, ugyanis a cég elindította webáruházát. Az online vásárlóknak két lehetőségük van: az első esetben az Ikea webáruházában kiválasztják maguknak a megvásárolni kívánt termékeket, majd azt személyesen veszik át az általuk kiválasztott áruházban. Ennek díja 3 ezer forint.
A második esetben az egész országra kiterjedően kérhetnek házhozszállítást. Ez a kényelmesebb, ám drágább opció, hiszen a szállításért minimum 7 990 forintot kell fizetni. A díj mértékének megállapításához az áruház figyelembe veszi a megvásárolt áru(k) értékét, valamint azt, hogy helyileg hova kell szállítaniuk a termékeket.
Az áruház különböző zónákat állapított meg, szám szerint hatot. Mindegyik zóna esetén meghatározták, hogy mely irányítószámok tartoznak bele, és ennek megfelelően számítják ki a tarifát. A legolcsóbban az egyes zónába szállítanak, amelybe többnyire budapesti, illetve az áruházakhoz közeli irányítószámok tartoznak. A maximális díjat akkor kell kifizetni, ha valaki 500 ezer forint felett vásárolt és a hatos zónába szeretne kérni házhozszállítást. (penzcentrum.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Növényi falafel bevezetésével ünnepli az IKEA a svéd húsgolyó 40. születésnapját
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hogyan induljunk el, ha még nem vagyunk jelen az internetes kereskedelemben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Élelmiszer-hulladékból energia: újrahasznosítási tesztet indít az IKEA az Egyesült Államokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Több mint 10 tonna állateledel gyűlt össze a Lidl jóvoltából
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A dm tovább erősítette online és offline szolgáltatásait
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Közel egymillió ajánlattal rajtol az eMAG Black Friday november 14-én reggel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
