Engedély nélkül árult növényvédő szereket foglalt le a Nébih
Internetes apróhirdetésekben növényvédő szert árusítóknál tartottak próbavásárlást a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei novemberben, az akció során a hatóság csaknem 200 ezer forint értékű engedélyköteles, Magyarországon azonban nem engedélyezett, illetve magyar nyelvű címkével sem rendelkező terméket foglalt le.
A Nébih csütörtöki tájékoztatása szerint az engedély nélkül forgalmazott növényvédő szereket magánszemélyek kínálták eladásra az interneten.
Fejér megyében olyan növényvédő szer tiltott árusítása miatt indított hatósági eljárást a Nébih, amelyet kizárólag egészségügyi gázmesteri vizsgával rendelkező szakember alkalmazhat. Elrendelték a készítmény lefoglalását, illetve forgalomból történő kivonását.
Pest megyében magyar nyelvű címkével nem rendelkező talajfertőtlenítő szer és gyomirtó forgalomból való kivonásáról intézkedett a hatóság. Ezek a termékek Magyarországon nem engedélyezettek vagy már nincs érvényes forgalomba hozatali és felhasználási engedélyük. A szereket a területileg illetékes megyei rendőrkapitányság bűnjelként lefoglalta.
A Nébih közleményében hangsúlyozta: figyelemmel kísérik az interneten hirdetett növényvédő szerek forgalmazását is, az illegális, illetve ismeretlen forrásból származó növényvédő szerek alkalmazása komoly kockázattal jár. A hatóság arra hívta fel a figyelmet, hogy ha valaki illegális forgalmazást észlel, jelezze a Nébih zöldszámán (06-80/263-244) vagy az ugyfelszolgalat@nebih.gov.hu e-mail címen. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az új lengyel államfő nemzetközi koalíciót hozna létre a Mercosur-megállapodás ellen
Nemzetközi koalíciót hozna létre Karol Nawrocki Lengyelország frissen beiktatott elnöke…
Tovább olvasom >NAK: a fogyasztókat is kedvezőtlenül érintené az uniós agrártámogatások elvonása
Súlyosan érintené a kis- és közepes gazdaságokat az uniós agrártámogatások…
Tovább olvasom >AM: befejeződött a nyári aratás, kedvezőek a hozamok
A napokban befejeződött a nyári aratás Magyarországon, a rendelkezésre álló…
Tovább olvasom >További cikkeink
Agrárminisztérium: a nemzeti kormányra mindig számíthatnak a magyar gazdák
A kormány egyik legfontosabb szövetségesei a magyar gazdák, ezért a…
Tovább olvasom >Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből mikrobiológiai szennyeződés miatt
Franciaországból származó pasztőrözött tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedők…
Tovább olvasom >Rekord magasságba szökött a svájci Lidl sajtexportja tavaly
Tizenöt éves fennállásának legerősebb évét zárta a svájci Lidl sajtexport…
Tovább olvasom >