A bor lesz az új energiaital?
A vörösbor egyik hatóanyaga, a rezveratrol fokozza a fizikai teljesítményt, ezért kanadai kutatók azt remélik, hogy erőnlétet növelő tabletta formájában is szedhető lesz. Az új tudományos fölismerés értékét csökkenti, hogy ezt egyelőre csak patkányok izomkészítményén észlelték.
A rezveratrolt már rég fölfedezték a szőlőben és a vörösborban, de világhíre akkor indult el, amikor 2003-ban a világ egyik leghíresebb egyetemének, a Harvardnak a kutatói kimutatták, hogy ennek az anyagnak a hatására bizonyos sejtek tovább élnek.
Ezt követően hatalmas kutatás indult el, mely igazolta, hogy a gyümölcslegyek, halak, sőt egerek élettartamát is meghosszabbítja a rezveratrol, és sok ember szedi az ilyen gyógyszerkészítmények valamelyik változatát. A készítménynek egyébként kedvező hatását találták rosszindulatú daganatokban, szívbetegségben, sőt Alzheimer kórban is.
Természetes formában a rezveratrol bevétele nehéz volna, mert legalább napi 40 liter vörösbort kellene elfogyasztani olyan adaghoz, amit állatkísérletekben hatékonynak találtak.
Jason Dyck és munkacsoportja laboratóriumi patkányokat vizsgált, akiknek fizikai teherbírását mérték. Kiderült, hogy az állatok izomereje, teljesítménye rezveratrol adására jelentősen megnőtt. Nemcsak a végtagizomzat, hanem a szívizom is sokkal erősebb lett, és a kutatók ennek hátterében azt találták, hogy a kezelés az energia anyagcserét befolyásolta igen kedvezően.
„Eredményeink alapján azt gondoljuk, hogy a rezveratrol olyan tényező, mely javítja a sportolás hatékonyságát, jó irányba változtatva az izomerőt és a szív teljesítményét, és fokozva az energiatermelést is” – nyilatkozta a munkacsoport vezetője.
A kanadai kutatók közleményét a Journal of Physiology szakfolyóirat közölte.
A munkacsoport néhány hónap múlva szívelégtelenségben szenvedő, cukorbeteg embereken folytatja a vizsgálatot, azt mérve, hogy ennek a betegcsoportnak a szívteljesítményét a rezveratrol terápia hogyan befolyásolja. (MTI, Matos Lajos)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >Decemberben alig változott a GKI konjunktúraindexe
A GKI Gazdaságkutató Zrt.– az EU támogatásával –felmérése szerint decemberben…
Tovább olvasom >Ünnepi fogások: bacon kuglóf, baconos sajttorta és szilveszteri kandírozott virslifalatkák
Sokszor egy-egy szokatlanabb hozzávaló, vagy akár maga a tálalás is…
Tovább olvasom >