Emmi: adománygyűjtő civil szervezeteket támogat a kormány
Civil szervezetek működését támogatja a kormány egy csütörtökön közzétett pályázattal. A 185,5 millió forintos keretből azok az alapítványok, egyesületek, szövetségek kaphatnak pénzt, amelyek tavaly adományokat gyűjtöttek – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.
Fülöp Attila elmondta: a civil szervezetek az általuk gyűjtött adományok értékének 5 százalékára pályázhatnak, és ezt az összeget a szervezet az alapcélja szerinti tevékenység feltételeinek biztosítására költheti. A kormányzati normatív hozzájárulás összege, amelyet a Nemzeti Együttműködési Alapból biztosítanak, 10 ezertől 500 ezer forintig terjedhet.
A kormány a valódi közösségteremtő értékeket megjelenítő szervezetek életét akarja segíteni, könnyebbé tenni ezzel a pályázattal is – hangoztatta.
Közölte, a valós és valódi közösségi tevékenységet végző civil szervezetek társadalmi beágyazottsága, elfogadottsága a nekik adott adományokban is tükröződik, az állam ezért szeretné ezt még egy kicsit „megtoldani” a kiegészítő forrással.
A civil szervezetek a támogatást normatív alapon kapják meg, azaz csak a jogosultságot vizsgálják. A pályázatra augusztus 21-éig lehet jelentkezni, ugyanakkor a helyettes államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a támogatások kifizetése a keret kimerüléséig tart, az igénylések beérkezésének sorrendjében.
A pályázat részletei a www.emet.gov.hu és a www.kormany.hu oldalon érhetőek el.
Fülöp Attila kitért arra is, hogy a civil szervezetek működésének megkönnyítésére tavaly jogszabályt módosítottak, idén pedig összesen 4 milliárd forint értékben írtak ki szakmai működési pályázatokat, és ebből 5900 szervezet kapott támogatást.
A helyettes államtitkár a sajtótájékoztató helyszínén, a Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekgyógyászati Klinikáján az intézmény civil adományokból is működő játszóház-alapítványának tevékenységét kiemelten méltatta.
Szabó András, a klinika igazgatója és Garami Miklós, az alapítvány kuratóriumi elnöke, a klinika igazgatóhelyettese arról beszélt, hogy a gyógyítás mellett számos különböző kiegészítő rehabilitációs és szociális programot folytatnak, részben civil segítséggel. Példaként említették, hogy a napokban Tihanyban ötven daganatos és leukémiás gyerek vehet részt egy aktív rehabilitációs programon. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Hazai termékek elismerését segíti a minőségrendszerekhez történő csatlakozás
A vásárlók bizalmának növelésén túl piaci előnyökkel is jár a…
Tovább olvasom >K&H:egyre több hazai kkv keresi az EU-s pályázati lehetőségeket
Újra fellángolt a pályázási kedv a hazai kis- és középvállalkozások…
Tovább olvasom >A Lidl a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványt támogatja
A Lidl Magyarország immár hat éve segíti a Heim Pál…
Tovább olvasom >További cikkeink
Jövő szombaton kezdődik a Nyitott Napok Porta rendezvénysorozata
Jövő szombaton Szatmár és Bereg térségének bemutatkozásával kezdődik a Nyitott…
Tovább olvasom >Újabb drágulási hullám a baromfipiacokon: a csirkemell ára egy év alatt 17 százalékkal nőtt
Jelentősen emelkedtek a baromfitermékek árai Magyarországon az elmúlt hónapokban –…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: a nemzeti kormányra mindig számíthatnak a magyar gazdák
A kormány egyik legfontosabb szövetségesei a magyar gazdák, ezért a…
Tovább olvasom >