Emlékeztetőt írtak alá visegrádi országok az EU következő keretköltségvetésének finanszírozásáról
Rendkívüli jelentőségűnek minősítette Peter Kazimír szlovák pénzügyminiszter azt az emlékeztetőt, amit az Európai Unió következő keretköltségvetésének bevételi oldaláról írt alá a négy visegrádi ország pénzügyminisztere pénteken Csorbatóban (Strbské Pleso).
A szlovákiai Magas-Tátrában tartott, Globsec Tatra Summit 2018 elnevezésű tanácskozáson a felek elsősorban az EU többéves költségvetésének a bevételi oldaláról tárgyaltak, tehát arról, hogyan töltsék fel a kasszát, s nem arról, hogy költsék el a pénzt. Fontos téma volt a költségvetés hatékonysága is – mondta el Peter Kazimír a TASR közszolgálati szlovák hírügynökség szerint.
„A Visegrádi Négyek pénzügyminisztereinek a maga nemében történelmi találkozójáról van szó. A jelentősége abban rejlik, hogy nyilatkozatot fogadtunk el saját forrásainkról. Igyekezetünk arra irányul, hogy a nemzeti pozíciókat szintézissé alakítsuk át” – mondta sajtótájékoztatóján a házigazda szlovák pénzügyminiszter.
Magyarországot a találkozón Varga Mihály pénzügyminiszter képviselte.
Varga Mihály pénteken az MTI-nek nyilatkozva a megbeszélés egyik legfontosabb kérdésének nevezte a 2021 és 2027 közötti időszak többéves pénzügyi keretét, amely – mint mondta – az Európai Bizottság javaslata alapján hátrányosan érinti Közép-Európát. A visegrádi országok más szerkezetű uniós költségvetést javasolnak, pénteken aláírt közös nyilatkozatuk arra is kitér, hogy az átalakítás miatti hiányokat milyen forrásokból lehet pótolni – közölte.
Peter Kazimír újságíróknak kifejtette, a miniszterek a vitában egyetértettek abban, hogy az Európai Unió keretköltségvetésének legfőbb bevételi forrását továbbra is az egyes tagállamok gazdasági fejlettsége alapján megállapított befizetéseknek és az azokat kiegészítő vámbevételeknek kellene képeznie.
A következő, 2021 és 2027 közötti európai uniós költségvetés lehetséges új bevételi forrásainak a közép-európai régió, de más tagállamok szerint is több kritériumnak kellene megfelelniük. Ezeknek egyebek között korrektnek, fenntarthatónak, az európai célokkal összeegyeztethetőnek és motivációs jellegűnek kellene lenniük – hangzott el a sajtótájékoztatón.
Az új beruházási lehetőségekről, eszközökről és stratégiáról a négy visegrádi miniszter eszmecserét folytatott Vazil Hudákkal, az Európai Beruházási Bank (EIB) alelnökével. (MTI, Kokes János)
Kapcsolódó cikkeink
Kiszivárgott dokumentum: az EU szigorítana, miközben a tudomány az ártalomcsökkentés mellett érvel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Klímaváltozás: háttérbe szoruló aggodalom az EU-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az EU nettó exportőr a tojást és a tojástermékeket tekintve
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hogyan induljunk el, ha még nem vagyunk jelen az internetes kereskedelemben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fenntarthatósági fordulópont előtt a magyar szállítmányozás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Svédasztal az iskolákban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >