Emészthető!

Művészet – installáció – performance – étel-ital: e logika mentén a 21. századra magától értetődően jutunk el a gasztronómia és művészet mind szorosabb összekapcsolódásához. Gondolhatunk a világ múzeumaiban rendezett fogadásokra, a különleges enteriőrű vendéglátóhelyekre, vagy éppen a food stylingra: ma egy luxusétteremben kínált fogás, vagy egy versenyen bemutatott tányér műalkotásnak is beillik. Arról pedig oldalakat lehetne írni, mi mindent is takar a food art (műfordítsuk így: ételművészet) kifejezés.
Mégis, mindig van, amivel még ezeknél is jobban el lehet kápráztatni, meg lehet döbbenteni a lassan már a Velencei Biennálékon is „eltévedő” művészetkedvelő közönséget. Mindenképpen különleges élménynek tűnnek azok a rendezvények, ahol maga az étel és az ital alkotja az installációt. Amerika legnagyobb művészeti találkozóján, az Art Basel Miami Beachen például egy Jennifer Rubell nevű hölgy, aki híres műgyűjtők gyermeke, és a New York-i gigadiszkó, a Studio54 egyik társtulajdonosa, minden évben reggeli-bacchanáliákat szervez. Az idein például háromemeletes bibliai koncepcióval, minden elemet megfelelő gasztronómiai és látványélménnyel aláhúzva: a felső szinten a menny, az alsón a pokol, középen a föld – utóbbit többek között a képünkön látható sült bordahegyek képviselték.
A drezdai Hannes Broecker némi gúnnyal a kiállítási tárgyakat hozta, mondhatni, testközeli kapcsolatba a megnyitókon megjelenő műértőkkel. Értjük vagy nem értjük a modern művészetet, érzékeinkre mindenképpen hatással van. A német művész az ízlelés élményére építette tárlatát, na meg arra a tapasztalatára, hogy a nyitófogadásokon néha komoly könyökharc folyik a bárhoz jutásért. Broecker kiállítása szomjasan biztosan senkit nem hagyott, ugyanis az italokat a bemutatott művekből kellett csapolni. Íme, egy kiállítóterem, amit senki sem hagy el rossz szájízzel…