Emelte a magyar és a globális GDP-növekedési előrejelzését a Világbank
A Világbank javította Magyarország és világ idei GDP-növekedésére vonatkozó előrejelzését.
A washingtoni székhelyű szervezet azzal számol, hogy a tavalyi 3,9 százalékos GDP-növekedés után idén 3,8 százalékkal, jövőre 3,1 százalékkal, 2020-ban pedig 2,9 százalékkal nő a magyar gazdaság. A tavalyi növekedést 0,2 százalékponttal, az ideit és a jövő évit egyaránt 0,1 százalékponttal emelte a Világbank júniushoz képest.
Legfrissebb előrejelzésükben a júniusban várt 2,9 százalékról 3,1 százalékra növelték a világ idei várható gazdasági növekedését. A Világbank szerint jövőre 3 százalék, 2020-ban pedig 2,9 százalék lesz a globális gazdasági növekedés a tavalyi 3 százalék után.
A világ vezető ipari országainak GDP-je 2,2 százalékkal nő az idén a tavaly júniusban várt 1,8 százalék helyett. A fejlődő országok esetében nem változtattak a 4,5 százalékos növekedési előrejelzésen.
A Világbank 2,2 százalékról 2,5 százalékra emelte az Egyesült Államok idei gazdasági növekedésével kapcsolatos várakozását, míg jövőre 2 százalékos gazdaság bővüléssel számol.
A Világbank jelentősen javított az euróövezet idei GDP-bővülési előrejelzésén: 1,6 százalékról 2,1 százalékra emelte, míg a jövő évit 1,5 százalékról 1,7 százalékra módosította.
Kína esetében a Világbank csupán minimálisan változtatott az idei évre vonatkozó előrejelzésén, 6,3 százalékról 6,4 százalékra, jövőre pedig változatlanul 6,3 százalék gazdasági növekedést vár.
A Világbank továbbra is 1,7 százalékos idei és 1,8 százalékos jövő évi orosz gazdasági bővüléssel számol.
Közép-Európa esetében a Világbank azzal számol, hogy a tavaly 4,7 százalékos GDP-növekedés 3,2 százalékra mérséklődik 2020-ra, különösen Magyarország, Lengyelország és Románia gazdasági növekedése lassul. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A fogyasztás húzza a gazdaságot
Az Egyensúly Intézet friss előrejelzése szerint a magyar gazdaság idei…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: a jövő héten visszatérnek az éjszakai fagyok
A hét végéig még további kiadós eső várható, így folytatódik…
Tovább olvasom >Hogyan alakul a világgazdaság idén?
Az Egyesült Államok növekedése stabil, Európa és Kína újabb kihívásokkal…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >