Emelte idei GDP-prognózisát a GKI
A magyar gazdasági növekedés alacsonyabb volt a második negyedévben az első negyedévinél, de továbbra is meghaladta az uniós átlagot, a beruházások látványos bővülése pedig folytatódott, ennek alapján a GKI 3,8 százalékra emelte idei GDP-prognózisát a korábbi 3,5-ről – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb előrejelzésében.
Az MTI-hez eljuttatott közleményben kiemelik: a folyamatok rövid távon kedvezőek, de továbbra is hiányoznak a távlatos megoldások.
Az elemzésben felidézték, hogy a magyar gazdaság az első negyedévi 4,2 százalékos növekedés után a második negyedévben 3,2 százalékkal bővült. A növekedési ütem csökkenésében az egyes negyedévek tavalyitól eltérő számú munkanapjának is nagy szerepe volt, ezt és más szezonális hatásokat is figyelembe véve a lassulás sokkal kisebb, 3,8-ról 3,6 százalékra.
A második negyedévben a bruttó adatok alapján az iparban és a külkereskedelmi áruforgalomban lassulás, az építőiparban, a kereskedelemben és a turizmusban gyorsulás következett be. Jelentős lehet a visszaesés a mezőgazdaságban, ezen belül is a növénytermelésben.
A beruházások az első negyedévi 23 százalék után a második negyedévben 27 százalékkal bővültek, nagyon alacsony bázishoz képest. Kiugró, 60 százalék körüli a közigazgatás-védelem (ide tartozik a határvédelem), valamint a szállítási ágazat (beleértve az útépítéseket) bővülése.
A kimutatott munkanélküliség május-júliusban 0,8 százalékponttal, 4,2 százalékra csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Ez a negyedik legalacsonyabb az Európai Unióban, a tavaly év végéhez viszonyítva azonban a mérséklődés már csak minimális. Az alkalmazottak száma az első fél évben 2 százalékkal, közmunkások nélkül 3,2 százalékkal emelkedett.
A GKI hozzátette, hogy a választások előtt a közmunkások számának további csökkentése nem valószínű.
A gazdaságkutató nyári felmérése szerint a cégek minden ágazatban a munkaerőhiányt tartják a növekedést fékező legfontosabb tényezőnek.
A munkaerőhiány mellett elsősorban a minimálbér emelésének következménye, hogy a bruttó bérek az első fél évben csaknem 12 százalékkal emelkedtek. A második negyedévben a reálkeresetek mintegy 2,5 százalékponttal gyorsabban nőttek, mint az elsőben, ami az áprilisban szokásos béremeléseknek és az átmenetileg mérséklődő inflációnak volt a következménye.
A második negyedévben a kiskereskedelmi forgalom növekedése is gyorsult, azonban csak mintegy 1 százalékponttal. Az első fél évben a reálkeresetek 9 százalékos emelkedésével szemben a kiskereskedelmi forgalom még 4 százalékkal sem bővült. Ez részben arra utal, hogy a minimálbér-emelés a szürke jövedelmek csökkenésével jár együtt, másrészt a lakosság valószínűleg csökkentette adósságait – áll a GKI közleményében. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Rosszabb a magyar cégek termelékenysége, mint bárhol az unióban
A GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzése szerint 2010 és 2023…
Tovább olvasom >Ez vezethet a gazdaság bővüléséhez 2025-ben
Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány legfrissebb elemzése szerint Magyarország gazdasági teljesítménye…
Tovább olvasom >GKI elemzés: Lemaradó export, leszakadó munkatermelékenység
A visegrádi országok alapvetően export vezérelt, nyitott gazdaságok. Ezt jól…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >