Emelkedőben a rendezvényiparág
Az American Express rendezvényekkel foglalkozó 2023-as globális előrejelzése 23 ország 580 rendezvényspecialistájával készült interjúkon alapul – ennek idézzük néhány érdekes megállapítását. A kutatásban részt vevő válaszadók 77%-a optimista a rendezvényipar egészét illetően, 67%-uk úgy véli, a személyes részvétellel szervezett rendezvények 1-2 éven belül elérik a pandémia előtti szintet.

A rendezvények száma néhol már meghaladja a 2019-es szintet
Néhány régióban a belső és kisebb rendezvények már idén meghaladják a 2019-es szintet. A megkérdezettek 65%-a szerint 2023-ban növekszik a cégek rendezvény-költségvetése. Erős növekedést várnak a személyes részvételű találkozók területén, mivel a szemtől szembe találkozásokat az érintettek hatékonyabbnak tartják a termelékenység javítását, a csapatépítést, a fluktuáció csökkentését és a legtehetségesebb utánpótlás bevonzását illetően. Kiemelkedő fontosságúvá vált a fenntarthatóság kérdése, a válaszadók 80%-a gondolja, hogy a rendezvények tervezésekor számol a fenntarthatóság kérdéskörével. //
Kapcsolódó cikkeink
A magyarok nem cserélgetik a bútoraikat – tudatos, hosszú távra tervező piac rajzolódik ki a JYSK kutatásából
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csoportos leépítés a Szallas.hu-t üzemeltető Szallas Groupnál: mintegy 70 főt érint az átszervezés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb nemzetközi sztárelőadók és AI-videóverseny a WAVES-en
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Cseh reggeli – A nap képe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
