Emelkedő árbevétellel és nyereséggel számol idén a Spar-csoport Magyarországon
Emelkedő árbevétellel és a tavalyi veszteség után nyereséggel számol a Spar-csoport az idén Magyarországon, de az eredmény nagyban függ az élelmiszerlánc felügyeleti díj további sorsától is, amelyet az Európai Bizottság vizsgál, és amelynek beszedését felfüggesztették – mondta el Heiszler Gabriella, a Spar Magyarország ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten.
Az első magyarországi Interspar hipermarlet megnyitásának 20. évfordulója alkalmából tartott sajtótájékoztatón az ügyvezető igazgató elmondta, hogy a Spar-csoport árbevétele 2014-ben 400 milliárd 300 millió forint volt, és 18 milliárd forint veszteséget könyveltek el, 2015-ben 410 milliárd forint fölötti árbevételt szeretnének elérni.
A Spar-csoport saját üzemeltetési hálózatát 32 Interspar hipermarket, 337 Spar szupermarket, 14 City Spar szupermarket alkotja, ezen felül a franchise programban 12 Spar partner, 12 Spar market és 35 Spar express üzlet szerepel.
Szalay Zsolt, az Interspar értékesítési vezetője kiemelte, az Interspar hipermarketek sikerét jelzi, hogy az áruházak bruttó forgalma 2014-ben meghaladta a 146 milliárd forintot az előző évi 114 milliárd forint után. A Győrben húsz éve nyitott első Interspar hipermarket bruttó forgalma pedig az 1995-ös 1,4 milliárd forintról 2014-re 5,6 milliárd forintra bővült – tette hozzá.
Szalay Zsolt a magyarországi Interspar hipermarketek jelentősebb állomásai közé sorolta, hogy 2004-ben Bicskén saját húsüzemet nyitottak, 2007-ben bevezették a bio termékeket, 2009-ben a SuperShop kártyát, 2011-ben a Spar prémium termékkel jelentek meg a piacon, 2014-ben pedig bevezették a Shop in Shop rendszert Budapesten a Bécsi úti áruházban, ahol a textil és a műszaki cikkek értékesítését erősítik.
A cég akciókkal ünnepli 20. évfordulóját. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Kik nyertek és kik buktak 2024-ben? – Látványos eredménykülönbségek az élelmiszer-kiskereskedelemben
A 2024-es üzleti év mérlege az élelmiszer-kiskereskedelmi szektorban látványosan kettévált:…
Tovább olvasom >Felfutóban a hazai ginpiac – A SPAR szerint a vásárlók egyre tudatosabbak, és nyitottak a magyar márkákra
A gin értékesítése az elmúlt években látványosan erősödött a magyar…
Tovább olvasom >Visszatérnek az ÖKO KALAND hősei – folytatódik a SPAR fenntarthatósági minisorozata
A SPAR új epizódokkal folytatja a nagy sikerű „SPAR ÖKO…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kik nyertek és kik buktak 2024-ben? – Látványos eredménykülönbségek az élelmiszer-kiskereskedelemben
A 2024-es üzleti év mérlege az élelmiszer-kiskereskedelmi szektorban látványosan kettévált:…
Tovább olvasom >Kamatból több a haszon, mint húsból – a Pick Szeged eredményeinek új arányai
Látszólag szerény növekedés jellemezte 2024-ben a Pick Szeged Zrt. működését,…
Tovább olvasom >Auchan: csökkenő bevételek mellett is megsokszorozott nyereség 2024-ben
Látványos nyereségnövekedéssel zárta a 2024-es üzleti évet az Auchan Magyarország:…
Tovább olvasom >